A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanulságok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tanulságok. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 23., szerda

Gabriel Garcia Maquez búcsúlevele


Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak
egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel
ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám
Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok,
de meggondolnám azt, amit kimondok.
Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért,
amit érnek, hanem azért, amit jelentenek.
Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan
másodperc fényt veszítünk.Akkor járnék, amikor mások megállnak,és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.
Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel,
egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a
napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet,
hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést!
Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni.
Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek...
Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn
akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.
Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni.
Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában
már nem megyek vele sokra, hiszen amikor
betesznek abba a ládába, már halott leszek.
Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit
gondolsz.
Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, aztán
mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod".
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad
nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat,
de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk,
szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek,
és hogy sosem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek,
sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz.Ezért ne várj tovább
tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra,és amikor túlságosan elfoglalt voltál,hogy teljesíts egy utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz,
mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra,
hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet,hogy kifejezhesd
őket.Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.

/Gabriel García Márquez/

2011. november 21., hétfő

A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől:



  • Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki. 
  • Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához. 
  • Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak. 
  • Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. 
  • Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged. 
  • Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. 
  • Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. 
  • Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. 
  • Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. 
  • Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. 
  • Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. 
  • Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. 
  • Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod. 
  • Amikor a boldogság kapuja bezáródik, egy másik kinyílik, de sokszor olyan hosszan nézzük a zárt kaput, hogy nem vesszük észre a számunkra kinyitott kaput. 
  • A legjobb fajta barát az, akivel sétálgathatsz vagy beülhetsz egy kapualjba, anélkül, hogy egy szót is váltanátok, és amikor elváltok, úgy érzed, hogy ez volt életed legjobb beszélgetése. 
  • Igaz, hogy nem tudjuk igazán, mink van, amíg el nem veszítjük, de az is igaz, hogy nem tudjuk, mi az, ami hiányzik, amíg nem birtokoljuk. 
  • Álmodj, amit csak akarsz; menj, ahova szeretnél; légy az, aki szeretnél,… 
  • Kaphatsz elég boldogságot, hogy kedvessé tegyen, elég nehézséget, hogy erőssé tegyen, elég fájdalmat, hogy emberivé tegyen, elég reményt, hogy boldog lehess. 
  • A szerelem egy mosollyal kezdődik, egy csókkal nő, és egy teával végződik. 
  • A legjobb jövő az elfelejtett múlton alapszik. Nem élhetsz jól, ha előbb nem felejted el a múlt csődjeit és fájdalmait.

45 tanulság

Regina Brett, a cleevlandi Plain Delaer 90 éves újságírója:
"Öregedésem emlékezetessé tételére egyszer leírtam 45 tanulságot, melyet az életben felfedeztem. Ezt a cikkemet olvasták mind közül a legtöbbet, így hát 90. születésnapom alkalmával itt van még egyszer:

Az élet nem igazságos, de ennek ellenére jó.
Ha tanácstalan vagy, tegyél csak egy kis lépést.
Az élet túl rövid, hogy az idődet valaki gyűlöletére pazarold.
A munkád nem ápol majd, ha megbetegedsz. Ezt a családod és a barátaid teszik majd, tartsd velük a kapcsolatot.
Minden hónapban fizesd be a bankkártyáid számláit.
Nem kell, hogy mindig minden vitát megnyerj, fogadd el, ha nem értetek egyet.
Sírj valakivel, jobb, mint ha egyedül teszed.
Haragudhatsz istenre, elviseli.
Az első fizetésedtől spórolj a nyugdíjra.
Ha a csokiról van szó, hiábavaló az ellenállás.
Békélj meg a múltaddal, hogy a jelent ne ronthassa el.
Nyugodtan sírhatsz a gyerekeid előtt.
Ne hasonlítsd az életed másokéhoz, nem tudhatod, hogy az ő útjuk miről szól.
Ha egy kapcsolatnak titokban kell lennie, te ne legyél a kapcsolatban.
Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, isten nem pislog.
Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.
Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.
Ami nem öl meg, valóban erősebbé tesz.
Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tőled függ és senki mástól.
Amikor azért kell küzdeni, amire igazán vágysz, soha ne add fel.
Gyújtsd meg a gyertyákat, használj a szebb ágyneműt, vedd fel a drága fehérneműd; ne tartogasd különleges alkalmakra, a ma különleges.
Készül fej mindenre, majd sodródj az árral.
Légy különös most, ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordj.
A legfontosabb nemi szerv az agy.
Csak te felelsz a saját boldogságodért.
Minden csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e.
Mindig az életet válaszd.
Mindenkinek mindent bocsáss meg.
Hogy más mit gondol rólad, az nem tartozik rád.
Az idő majdnem mindent meggyógyít, adj neki egy kis időt.
Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.
Nem kell magad túl komolyan venni, senki más sem teszi.
Higgy a csodákban.
Isten Isten miatt szeret, nem azért, aki vagy, avagy amit tettél.
Ne vizsgáld felül az életet, jelenj meg és hozd ki belőle amit lehet.
Az öregedés még mindig jobb, mint fiatalon meghalni.
A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van.
Végül csak az számít, hogy szerettél.
Minden nap menj ki, ott történnek a csodák.
Ha mindenki egy nagy kupacba gyűjtené a problémáit és másokét is megnézhetnénk, jól beérnénk a sajátunkkal.
Az irigység időpazarlás, megvan mindened ami kell.
A legjobb még csak most jön.
Mindegy hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és jelenj meg.
Engedj.
Az élet nem masnival jön, de mégis ajándék.."



 :-)