Az anyagi világegyetem megteremtésekor a szférában lévő fény bizonyos intenzitással és bizonyos szintű rezgéssel rendelkezett. Ez képviselte a kiindulási szintet, „a kozmikus háttérsugárzást”. A társteremtők kapták azt a feladatot, hogy emeljék a fény intenzitását, és a rezgését a teremtőerejük segítségével mindaddig, amíg az anyagi világegyetem a szellemi valóság részévé válik. Ha a társteremtők megsokszorozták volna a tálentumjaikat, akkor nem lenne szenvedés a Földön. A szabad akarat következtében azonban a társteremtőknek lehetősége van arra, hogy a teremtőerejüket helytelenül használják, és ezáltal az eredeti fénynél alacsonyabb rezgésű fényt hozzanak létre. Ezzel a világegyetemben felborul az egyensúly, így ahhoz, hogy gyarapodás történhessen, ahhoz először helyre kell állítani az egyensúlyt.
Az anyagi világegyetembe való ereszkedéssel együtt bizonyos mennyiségű fényt kaptunk, amellyel a szabad akaratunk által azt tehettünk, amit akartunk. Ha a fényt szeretetteljesen használtuk fel, akkor azzal növeltük az intenzitását és a rezgését, vagyis harmóniába kerültünk a teremtés céljával. Ha azonban a ránk bízott fényt önző vagy önpusztító módon használtuk, azzal a fény intenzitását és a rezgését is csökkentettük, amellyel egyensúlytalanságot teremtettünk a világegyetemben.
A szabad akaratunk következtében az tehetünk, amit akarunk, azonban a szabad akarat törvénye nem jár egyedül. Elválaszthatatlanul együtt jár a következmények törvényével. Ezt nevezi a tudomány a hatás és ellenhatás törvényének, a szellemi tanítások egy része pedig a karma törvényének. Ez alapvetően azt jelenti, hogy felelősek vagyunk azért, amit az Anya-Fénnyel teszünk. Amennyiben szeretetteljesen használjuk, akkor önmagunkat és minden életet felemelünk, és ezzel az erőnk gyarapszik. Ha azonban önző módon használjuk, akkor az élet adósaivá válunk, és addig nem jutunk tovább, amíg az adósságunkat, vagyis a karmánkat ki nem egyenlítjük, és meg nem tisztítjuk a helytelenül felhasznált energiát, vagy ahogyan azt mi nevezni akarjuk. Más szavakkal, teljes szabadsággal rendelkezve azt tehetünk, amit csak akarunk, de minden tettünknek vannak következményei, amelyek elől nem menekülhetünk el. Nem tehetünk szabadon azt, amit akarunk anélkül, hogy ne számolnánk a következményekkel.
Az univerzumnak az a célja, hogy mi az önészlelésünkben fejlődhessünk, vagyis azért vagyunk itt, hogy tanuljunk. Azáltal tanulunk, hogy irányítjuk a kísérletezgetéseinket, majd pedig a tetteink következményeiből tanulunk. Ha a cselekedeteinknek nem lennének következményei, akkor hogyan tanulhatnánk belőlük? Ha nem tanulnánk a cselekedeteinkből, akkor hogyan gyarapodhatna az önészlelésünk, és hogyan teljesíthetnénk a létezésünk célját? Más szavakkal, nem arra lettünk teremtve, hogy a végtelenségig élvezzük a bolygónk által nyújtott körülményeket. A saját magasabb énünk sem szeretne örökre korlátolt önazonossággal rendelkezni, vagyis nem akarja nyomorult bűnösként vagy az egyedfejlődésben előre haladott állatként azonosítani önmagát. Azért ereszkedtünk ide le, hogy az önészlelésünk fejlődésével bizonyos idő múltán a tanulásunk egy másik szintjére emelkedhessünk fel. A kérdés ezek után az, hogy hogyan tanulunk a cselekedeteink következményeiből?
forrás: jezustanitasok.hu
