Miért nem tudjuk elfogadni a szeretet?

"A szeretetre azoknak van a legnagyobb szüksége, akik azt a leginkább eltaszítják maguktól.

Többen kérdezték már, miért élnek olyan emberek, akik nem hagyják, hogy szeressék őket?

A válasz egyszerű: Azért mert nem szeretik önmagukat.

Mi okozhatja, hogy nem szeretik önmagukat? Jól szituált, művelt, intelligens, kedves emberek, és még sem tudják szeretni magukat?

Az mindegy, hogy kívülről milyennek látszanak, mert a belső a fontos, az, amit látunk, csak egy felvett szerep, ami mögé elbújhat az alacsony önbecsülés, az önelfogadás hiánya. Az emberek többsége igyekszik nyomot hagyni, vagy kitűnni, hogy ezzel bizonyítsa (önmagának), hogy megérdemli a többi ember szeretetét, elfogadását, tiszteletét. Pedig nem ez a fontos… Ha tudjuk, érezzük, hogy ott vagyunk, ahol lennünk kell, azt tesszük, amit tennünk kell, és pontosan olyanok vagyunk, amilyennek lennünk kell, akkor ez sohasem fordulhat elő velünk.

Az emberek többsége azonban nem így gondolkodik önmagáról. Miért? Mert már kicsi korban megkezdik az összehasonlításunkat, amikor mindig másokat állítanak elénk példának, mondván, hogy bezzeg a Pistike milyen szépen rajzol, stb. (Javaslom olvasásra: „Miért nem szeretjük magunkat?” és a „Milyen az igazi szeretet?” című írásaimat, melyben bővebben kifejtettem, mire gondolok)

Akik menekülnek a szeretet elől, nem szeretik önmagukat, ezért nem tudják elfogadni másoktól sem, mert nem tarják rá méltónak saját magukat. Folyton ítélkeznek önmaguk felett, kisebbnek, kevesebbnek, másabbnak érzik magukat másoktól és azon csodálkoznak, hogy mégis mi az, amit szerethetnek bennük? Ez mindenkiből másféle hatást válthat ki. Van, aki durván megsérti a másik embert, hogy ne kelljen többé szóba állnia vele, van, aki csak magába roskad, és elkerüli a társaságot, vagy riadtan menekül a felé áramló szeretet megnyilvánulásoktól és eltereli a szót.

Éppen ezért, nem szabad senkire sem ráerőltetni, sem nyíltan kimutatni a feléjük áramoltatott szeretetünket, mert azzal pont az ellenkező hatást érhetjük el, megijedhetnek, és még jobban begubózhatnak tőle.

Csendben, a háttérből érdemes folyamatosan szeretetet és áldást küldeni feléjük, előbb utóbb megtörik a varázslat.

Változzunk mi, ha változást szeretnénk elérni!"

Brátán Erzsébet

Elfogadás

Amit nem vagy képes örömmel tenni, azt minimum el tudod fogadni. Így: „ezt kell tennem”. Az elfogadás azt jelenti, hogy: „jelenleg ez a helyzet, ez a pillanat ezt a tettet igényli tőlem, így hát készségesen megteszem”. Már hosszan beszéltem arról, hogy mennyire fontos belül elfogadni azt, ami éppen történik. Elfogadni azt, amit éppen tenned kell, az ugyanennek az elfogadásnak a másik oldala. Például valószínűleg nem leszel képes élvezni, amikor éjjel, zuhogó esőben, minden településtől távol autód defektes kerekét lecseréled – lelkesedésről nem is szólva –, ám elfogadást bele tudsz vinni. Az elfogadás állapotában cselekedni azt jelenti, hogy békességben teszed, amit teszel. Ez a békesség leheletfinom energiarezgés, ami aztán beleáramlik a tettedbe. Első ránézésre az elfogadás passzív állapotnak tűnik, valójában azonban aktív és kreatív, mert valami teljesen újat hoz ebbe a világba. Az a békesség, az a finom energiarezgés: tudat; és az egyik út, amin a tudat bejut e világba: az ön-megadott állapotban végzett cselekvés, amelynek egyik arculata az elfogadás.

Ha tevékenységedet képtelen vagy élvezni, és elfogadást sem tudsz belevinni, akkor állj le! Különben nem vállalsz felelősséget azért az egyetlen dologért, amiért valóban felelősséget tudsz vállalni: tudati állapotodért, ami történetesen az egyetlen olyan dolog, ami igazán számít. És ha nem vállalsz felelősséget a tudati állapotodért, nem vállalsz felelősséget az életért.

-Eckhart Tolle-