Paul barátom karácsonyra autót kapott a bátyjától. Szenteste, mikor munkája végeztével kilépett az irodából, egy bámészkodó kölyköt talált a csillogó új kocsi mellett.
A bácsié ez a járgány?
A bátyámtól kaptam karácsonyra , bólintott Paul. A fiúcska elképedt.
Csak úgy kapta, magának nem is került semmibe? Hű, de jó volna, ha . . .
Megakadt, de Paul persze jól tudta, mit akart mondani. Nyilván ilyen testvért szeretne magának. Ám amit végül hallott, attól tátva maradt a szája.
De jó volna ,kezdte újra a kis legény , ha én is ilyen báty lehetnék.
A barátom megdöbbenve nézett rá.
Nincs kedved furikázni egyet? szaladt ki a száján.
Naná, hogy van!
A gyerek beszállt, de alig indultak el, ismét megszólalt: Bácsi kérem, nem kanyarodhatnánk a házunk felé?
Paul elmosolyodott. Sejtette, mi jár a srác fejében. Szeretne felvágni a szomszédok előtt, hogy milyen pazar kocsival szállítják haza. Azonban ismét tévedett.
Tessék szíves lenni megállni annál a kapunál!
A fiú beszaladt a házba, majd kisvártatva Paul hallotta, hogy jön visszafelé, de nem túl gyorsan. Nyomorék kistestvérét cipelte magával. Leültette a bejárati lépcsőre, aztán az autóra mutatott.
Látod, öcsi, erről beszéltem. A bácsi a bátyjától kapta, neki egy fillérjébe se került. Ha megnövök, pont ilyet veszek neked, akkor majd te is láthatod a karácsonyi kirakatokat, amikről annyit meséltem neked.
Paul kiszállt, és előreültette a kistestvért. A nagyobbik gyerek betelepedett a hátsó ülésre, és emlékezetes karácsonyi sétakocsikázás kezdődött.
Azon a szentestén Paul megtanulta, mit jelent a mondás: Jobb adni, mint kapni :-)
