A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meditáció. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meditáció. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 18., péntek

Szivárványfény-meditáció


Lazán, egyenes háttal ülünk, jobb tenyerünk a balban nyugszik, hüvelykujjaink enyhén összeérnek. Ha nem székben ülünk, a jobb lábszárunkat a balra vagy az elé helyezzük, állunkat kissé behúzzuk.

Először lenyugtatjuk a tudatot. Érezzük a formátlan levegő ki- és beáramlását orrunk hegyénél, és hagyjuk, hogy a gondolatok és hangok jöjjenek-menjenek, anélkül hogy megítélnénk őket.


Azért szeretnénk meditálni, hogy megtapasztaljuk a tudat gazdagságát, és távolságot nyerjünk a zavaró érzelmektől, mert amíg ez nem történik meg, nem tudunk igazán másokon segíteni.

Mellkasunk közepén, a szív szintjén most egy pici szivárványfeny jelenik meg. Fokozatosan szétterjed a testünkben, teljesen megtölti azt - eközben felold minden betegséget és akadályt. Amint képesek vagyunk e tudatosságban időzni, testünk lámpaként kezd ragyogni, és a fény szétterjed minden irányban, megtöltve a teret. Mindenhol eloszlatja a lények szenvedését, és a világ jelentőségteljességtől és örömtől ragyog. Mindenki egy tisztaföldön van, tele határtalan lehetőségekkel. Minden önfelszabadító.

Addig sugározzuk ki ezt a fényt, amíg csak természetesnek érezzük.

SZÜNET

Amikor befejezzük a meditációt, a fény visszatér, és a külső világot nyitott térré változtatja. Ez a testünkbe árad, ami ugyancsak felolvad, és most csak a tudatosság marad - forma, középpont és határok nélkül.

SZÜNET

Most, ahogy egy hal ugrik ki a vízből, újra megjelenik egy világ. Minden sugárzik a jelentőségteljességtől, lényegiségét tekintve minden lény tökéletes, testünk és beszédünk pedig eszközök, melyekkel mások javára válhatunk.

Végezetül azt kívánjuk, hogy minden jó, ami így létrejött, váljon határtalanná, és áradjon ki mindenkihez. Távolítsa el a szenvedésüket, és segítse őket az egyeden tartós örömhöz, a tudat természetének megismeréséhez.

2011. december 4., vasárnap

A csoda Te magad vagy


Azt minden ember hajlandó tényként elfogadni és üres frázisként használni, hogy a világűr végtelen. Ha ezen elgondolkozunk tapasztaljuk,hogy nem tudunk ezzel nagyon mit kezdeni és ez generálja bennünk a kis halandó ember érzetét,pedig ha jobban belegondolunk azt is el kell fogadnunk ha valami végtelen kifelé,szükségképpen befelé is végtelennek kell lennie.Tulajdonképpen az ember ugyanolyan bonyolult és összetett valaminek kell lennie mint magának az Univerzumnak és ennek az egész saját világának neki kell hogy legyen a központja.Ezt a központot felfedezni és megtalálni hivatott az ember,illetve ennek a keresése az egyetlen dolog ami megkülönbözteti az embert az állattól,hiszen ha tetteinket lecsupaszítjuk bármi ami motivál bennünket ezen kívül az ugyanazon alapmotivációk közül való ami az állatokat is motiválja.
A mai embert az egész világa és környezete arra ösztönzi hogy ismerje és tanulja meg hogyan működik, fedezze fel és élje le az életét a külső világban.Az érzékszerveink segítségével tapasztaljuk és felfogjuk a létező és rajtunk kívül álló anyagi világot és igyekszünk abból amennyit képesek vagyunk felfogni és megtanulni.Amit meg akarunk ismerni,tanulni azt megfigyeljük és energiát szentelünk neki így ismerjük meg a külső világot,így fedezi fel az ember a külső és egyenlőre végtelennek aposztrofált univerzumot.Bármi amit meg akar az ember ismerni,tanulni és felfedezni azt meg kell hogy figyeljen.Ha külső világot figyeljük és annak végtelen voltát akarjuk megismerni akkor annak szentelünk energiát és a belső végtelen világ megismerésére ugyanúgy energiát és figyelmet kell szentelnünk.

Az elme az a szervünk, amivel a gondolatainkat gyártunk.Ezeket a gondolatokat a múlt tapasztalatainak a hatására tesszük,hiszen azok a dolgok amiket megtapasztalunk raktározódnak el benne és próbáljuk ezen tapasztalatok alapján a most történéseit a múltban szerzett tapasztalatok alapján megoldani.
Az teljesen elfogadott dolog hogy a testünket edzeni kell hogy megfelelően tudjuk használni  és megerősíteni,az elmére ugyanilyen szabály alkalmazható és itt az edzés szót nyugodtan behelyettesíthetjük a meditációval.A meditáció nem új keletű (milyen szép a Magyar nyelv),Keleten,Indiában írtak róla először,kb 5000 évvel ezelőtt.A jóga hasonló elven működik,ott a testen és bizonyos lelassított test mozgásokon keresztül lassítja az elme működését.A test és az elme egymásra gyakorolt hatása könnyen megérthető ha megfigyeljük hogy a gondolatok milyen reakciókat váltanak ki a testünkben,gondoljuk csak el ha szexuális tartalmú gondolatunk van,vagy dühös gondolatunk támad,az hatással van a légzésünkre,szívverésünkre és ezeken keresztül az egész szervezetünkre.Ezért nincs annál fontosabb,hogy a gondolatainkat megfigyeljük és amennyire lehet a minimálisra csökkentsük a számát,minél többször,napközben is próbáljunk kiutat keresni közülük.Ha megszelíditjük őket  fogjuk tapasztalni,hogy egy másfajta intelligencia születik meg bennünk.Nem véletlen a Magyar nyelvben a gond és a gondolat szó közös gyökere.

Minden nap gondolatok ezreit,tízezreit gyártjuk anélkül hogy tudatában lennénk magának a ténynek hogy ezek a gondolatok valójában elektromos kisülések az agy különböző pontjai között,ehelyett mivel ezek a gondolatok folyamatosan jelen vannak a fejünkben és valójában egy párbeszéd formájában tapasztaljuk őket egy valódi személyiséggé állnak össze.Mivel ez a személyiség a múlt tapasztalatainak a hatására állt össze ezért folyamatos csalódások érik mikor a most nem úgy történik ahogyan Ő a múlt tapasztalatai hatására eltervezte.
Ha megfigyeljük a gondolatainkat két nagyon fontos észrevételt kell hogy tegyünk.Az egyik az az,hogy ha egyáltalán képesek vagyunk megfigyelni a gondolatainkat akkor szükségképpen lennie kell valaminek ami ezt a megfigyelést végzi és a megfigyelő szerepében tud jelen lenni.A másik nagyon fontos észrevétel az az,hogy ezek között a gondolatok között szünetek vannak.Modern korunk legnagyobb tragédiája,hogy ezek a szünetek egyre rövidebbek és egyre nehezebb észrevenni őket a folyamatosan ránk áramló inforációhalmazban aminek a nagytöbbsége,éppúgy mint gondolataink nagytöbbsége tulajdonképpen értelmetlen és kifejezetten káros.
Tulajdonképpen ezen szünetek megélése és elnyújtása a meditáció.A meditáció az egyetlen olyan tevékenység amivel az elme folyamatos és beállítottságunktól és múltbeli tapasztalataink  milyenségétől függően ugyan de elég nagy %-ban negatív gondolataitól megtudjuk szabadítani azt az élőlényt akik vagyunk.
Ez a hamis énkép ami a tapasztalataink összessége, él a fejünkben mint létező  és irányítja a mindennapjainkban az embert.Nagyon ritka az az személy aki ennek tudatában lenne,hiszen az elmének fel kellene fognia saját jelenlétét,létezésének másokra  és saját gazdatestére gyakorolt hatásait.Betegségeink 90% negatív gondolkodásunk eredménye,ezt a nyugati orvoslás is elfogadja.Teljesen más jellegű betegségek vannak a világ nyugati es keleti részein.Ez az alapvető gondolkodásbeli különbség eredménye.
Ahhoz hogy a gondolatinkat kordában tudjuk tartani illetve egyáltalán tudatában legyünk annak hogy gondolaink vannak és nem a test és az elme összessége alkotja kizárólagosan azt a valakit akik vagyunk,megkell hogy figyeljük magunkat.Ennek a módja a meditáció.Rengeteg féle meditációt ismerünk,vannak aktív és passzív meditációk,Osho 112 fajta meditációt ír le a Book of Secrets című könyvébe.
A legegyszerűbb és egyszerűségében a legnehezebb gyakorlatot ajánlom,azon egyszerű oknál fogva mivel én azt ismerem,gyakorlom és nekem az vált be.Ebben tapasztaltam meg amit meg lehet és kell tapasztalnia egy embernek ahhoz, hogy tudjon tudatosan élni és ne legyen kitéve a külső világ hatásainak és hogy ne kelljen öntudatlanul csak reagálva élnie azokra.
Az elme és az ego halála a tétlenség.Az ego a fizikai túlélés,a külső világban való túlélés eszköze azért tud nehezen létezni a nem cselekvés állapotában.Az ego a fizikai testünkkel együtt született és fog is meghalni,de ha vagyunk olyan kitartóak és szerencsések hogy ezt már életünkben elérjük akkor egy nagyon hatásos segítővé tudjuk alakítani az erőszakos fölöttünk való uralkodása helyett.
Meditációban lehet azt a tényt megtapasztalni,hogy az egó,gondolatink megszünésével még mindig marad valami ami létezik és ez a valami sokkal hatalmasabb mint ami amivel eddig azonosítottuk magunkat.Az összes vallás alapja egy Mester(Jézus,Buddha,Mohamed) akik valamiért hangoztattak egyfajta önmagunkba fordulást.Ezek csak elnevezésbeli különbségek hiszen az imádkozás és a meditáció,tulajdonképpen egy és ugyanaz.Mindegyik lényege a belső világunkra,gondolatainkra való figyelés.Ha az ember megtapasztalja a gondolkodás mechanizmusát és képessé válik megérteni hogy azok mellőzésével nincs vége az életnek,akkor még életében képes lesz megtapasztalni azt hogy a halál tulajdonképpen csak az egó halála és a halálfélelemből ered mindenfajta félelem.A meditáció a félelemnélküliségre tanít meg.Arra hogy a gondolatok szükségesek,de csak akkor egészséges ha az egészet szolgálják és nem uralkodnak a léted fölött.Ha megzabolázod Őket akkor „sárkányokkal szánthatsz”(Weöres Sándor).Ez a Buddhaság,Jézusság állapota.Isteni minőség.A lélek,tudatosság,jelenlét állapota.Azért nehéz szavakkal kifejezni ezt az állapotot,mert a nyelv és a szavak az elme által gyártott rendszer és a meditáción keresztül elért állapot az elme fölött van.
A legegyszerűbb meditáció az úgynevezett Vipassana amit Buddha is használt,a légzés figyelésén alapul.Az ember azt hiszi,hogy nagy eredményt csak nagy energia befektetésének árán lehet elérni,de ha megpróbáljuk ezt a technikát alkalmazni rájövünk,hogy ez minden csak nem könyű.
A technika egyszerűbb nem is lehetne:leülünk és figyeljük a lélegzetünket.Kilégzés,belégzés.Próbáljuk nem megfogalmazni magát a gondolatot sem hogy kilégzés,belégzés és ha azt tapasztaljuk hogy közben gondolatok születnek az elménkben,akkor visszatérünk a légzés figyeléséhez.Ha ezt nehéznek  tapasztaljuk akkor figyelhetjük a hasunk emelkedését,süllyedését is,de a lényeg,ha gondolat fogalmazódik meg,akkor van hová visszatérni.Ebben a technikában az a nagyszerű,hogy nem kell hozzá semmi más rajtunk kívül.Ez nagyon egyszerűnek tűnik így elmondva,de próbáljuk csak ki és azt fogjuk tapasztalni,hogy rengeteg és valójában teljesen értelmetlen gondolatokkal van tele a fejünk.A gondolatnélküliség állapota egyáltalán nem fenntartható állapot.Ha egy percre is fenn tudod tartani az hatalmas eredmény.Az elme alapállapotban gyártja a gondolatokat ami energiapocsékolás és ha pillanatokra megállítod is amint nem fordítod rá a figyelmedet azonnal működésbe kezd.Ha 45 percig tudnál létezni anélkül hogy egy gondolat is megszületne a fejedben,megvilágosodnál.Ezt bátran kimerem jelenteni,mert saját tapasztalatom,hogy ezt el lehet érni,hiszen az állapot fenntartható,de a 45 perc az nagyon hosszú idő az elme számára.Viszont minden egyes pillanat amit tudatosan gondolat nélkül töltesz el közelebb visz önmagadhoz mint bármi más.
Mindenki hallott tibeti Buddhista szerzetesekről akik levitálnak,lebegnek és ennek az állapotnak az az alapja,hogy a gondolatnélküliség állapotában azt érzed nem hat rád a gravitáció.Meditálás közben azt várom és érzem hogy mindjárt elemelkedik a testem és ténylegesen érzem azt hogy nincs súlya a testemnek.Lehet csak legenda a levitáció,nem tudom,de az érzés átélhető.Ami mindenképpen megtapasztalható,hogy az az energia amik gondolatok képében valójában az egónk megerősítésére pocsékolva használunk, amint  nem gondolkodásra pocsékoljuk a szervezetünk bármely pontjára elküldhető,erősíthetjük és nyithatjuk szervezetünk energetikai pontjait,csakráit.
A meditáció nem fog közvetlenül a segítségedre lenni abban hogy sikeresebb legyél a világban,mert ezek a motivációk egyszerűen eltünnek,de ha megnézzük kik beszélnek és hirdetik a meditációt akkor azt tapasztaljuk,hogy bár nem az volt a cél hogy sikeresek legyenek,egyszerűen elkerülni sem tudták a sikert.Itt elég ha a mai világban Osho-ra, Echart Tolle-ra,Deepak Chopra-ra,a Dalai Lámára gondolunk.A saját életem teljesen más fordulatot vett a meditáció hatására és az életem egy történéssé változott amiben rengeteg csoda történik nap mint nap.Az utam elején járok és tudom,hogy a fejlődésem megállíthatatlan és az életem egy folyamatos tanulás és keresés.Mindennap újabb és újabb felismeréssel gazdagít és azzal a tapasztalattal,hogy az élet csak az egó szintjén létezve fekete-fehér és kéttdimenziós.Csak előre és hátra,jobbra és balra.A meditáció segítségével tapasztalom a folyamatos fejlődés és emelkedés dimenzóját ami mindenki számára elérhető.A mustármag benned van,de táplálnod kell hogy kifejlődhessen.Az európai kultúrától teljesen idegen a meditáció,hiszen a társadalom számára hasznavehetetlen vagy ha nem csinálsz semmit.De ez egyszerűen nem igaz.Amikor nem csinálok semmit és ez nagyon ritka,akkor magamon dolgozok,viszont amikor csinálok azt sokkal aktívabban és örömmel tudom megtenni mint előtte.Tudatosan és nem teljesen máson gondolkozva.Indiában ha egy faluban valaki a meditáció útjára lép az egész falu támogatja,hiszen az Ő tudása az egész falu javát fogja szolgálni.Ideje nekünk is ötvözni az európai és ázsiai tudást,hiszen itt vagyunk.Pontosan Kelet és Nyugat között..Nem tartozunk egyikhez sem és mégis mindkettő bennünk van.A meditáció képes meghozni a békét az elmédben és ez a jövő,mindig is ez volt.Kezd el most.Ülj le és csukd be a szemed és figyeld a csodát ami Te vagy.

Hegyesi Péter

2011. november 22., kedd

Felemelkedés - rezgésszintemelés





Meglátásom szerint belső szellemi felemelkedésről szól a felemelkedés...sok helyen regélik, hogy a változás belülről indul...mégis ezek a bejegyzések javarészt a külső változásokról szólnak, szinte egytől egyig...

Olvasok a felemelkedésről blogokban, cikkekben s nem látok bennük emelkedettebb megközelítést, túlmisztifikálást viszont annál inkább... elgondolásom szerint ahogy bölcsül az ember mindent egyszerűbben lát, egyszerűbben kezel helyzeteket, melyeket így könnyen meg is old, tehát lényegében egyszerűvé válik az élete is, a boldogság is az egyszerűségben rejlik...
Továbbá szerintem nem fénytestünk lesz, hanem az energia lényünk, fénytestünk rezgésszintjét közelítjük meg... a fizikai testre továbbra is szüksége van a fénytestnek a tapasztaláshoz...a földi léthez...ennek hiányában a földi léte értelmét veszti...s szinte lehetetlenné is válik Számára...
Talán páran azt várják, hogy majd a Földre költözik a Paradicsom...DE ha mi vagyunk életünk teremtői...akkor vagy megteremtjük mi magunk a Paradicsomot itt a Földön...vagy élünk továbbra is az akarom és a kell egótól túlfűtött masszájában...
A bolygót sem kell kívülről látni, a változás az egyénnél kezdődik annak is a belső legmélyebb templomában, ott ahol az isteni részünk lakozik...a Bolygó tud vigyázni Önmagára...a Bolygó fog élni az ember után is...saját érdekünk a felemelkedés...a Bolygónak mindegy!

A felemelkedés túldimenzionálásáról…
Bárhogyan is alakul az életünk, megélhetjük az életet egészségesen is...tőlünk függ milyen létet teremtünk önmagunknak...ha harmóniába kerülünk, akkor az energiák is harmonikusan fognak áramlani és egészségesek maradunk, egészségessé válunk...az energiatestünk, ha harmonikus, akkor a testünk egészséges...a csakrák méretétől függetlenül...


- A bevitt táplálék semmilyen hatást nem gyakorol az energiatestünkre...hisz az a test tápláléka...ehetünk bármit mértékkel...nem ok nélkül nem szabja meg pl. a reiki sem hogy mit fogyasszunk...hisz az Univerzális energiára a bevitt táplálék teljességgel hatástalan...


- Valamint itt a Földön az egó szintjén nem lesz fénytestünk... az energiatest, ha úgy dönt, elengedi a fizikai testét akkor a fizikai test pályafutása lezárul...


- Továbbá, Mindenki saját létének teremtője, semmiféle fénylény nem fog benne munkálkodni...az egyetemes energiaháló részei vagyunk...az energia áramlás állandó bennünk, az energiának nem kell beépülni, hisz az áramlás a lényeg, amit olykor blokkokkal gátolhatunk részben, de pl. reikivel a blokkok oldhatók és minden rendben lesz...


Szóval nem érdemes túldimenzionálni a felemelkedést...ha harmóniában vagyunk az Univerzummal és Önmagunkkal a rezgés szint emelkedésünk is szépen rendben fog történni... s képesek leszünk hogy a lehető legemelkedettebb életet teremtsük… ennek lehetősége valójában független a felemelkedéstől…  hisz Minden pillanatban lehetőségünk hogy azt az utat válasszuk ami Számunkra a lehet legjobb!


Életünk zárt ajtóinak a kulcsa itt van a kezünkben!

(Csík József reiki mester)


Rezgésszintedet az alábbi videoval emelheted:

2011. november 21., hétfő

Balogh Béla: A tudatalatti tízparancsolata

SIKER

Szeretem magamat, ezért olyan munkát végzek, amiben örömömet lelem, amiben tehetségemet és alkotóképességemet szabadon kamatoztathatom.
Olyan emberekkel és olyan emberekért dolgozom, akiket szeretek, és akik szeretnek engem, munkámért pedig bőséges ellenszolgáltatás a jutalom.
Tudom, hogy mindazt, amit embertársaim felé nyújtok, megsokszorozva visszakapom. Mindig kedves emberekkel találkozom, hisz bennük saját magamat látom.
Tehetségem és alkotóképességem birtokában olyan dolgokat teszek, amelyek belső igényeimet kielégítik.
Mindig vannak emberek, akik az én szolgáltatásaimat keresik.
Szükség van rám, ezért a felkínálkozó lehetőségekből életkoromtól függetlenül kedvem szerint válogathatok.
Munkámmal és jövedelmemmel elégedett vagyok.
Örömöm telik abban, amit csinálok.
Egy vagyok a hatalommal, amely megteremtett.
A sikerfeltételei eleve adottak bennem.
Akaratom erejével, gazdag képzelőerőm segítségével és kitartásommal életemet boldoggá és sikeressé teszem.
Bármire szól is a küldetésem, sikerre viszem. Minden élményből tanulok.
Sikerről sikerre haladok.
A múltnak nincs hatalma fölöttem, mert az Új befogadására és a változásra gondolatban és tettekben kész vagyok.
Világomban minden rendben van.



BŐSÉG

Azért születtem a világra, hogy egész életemet bőségben, boldogságban, szabadon és sugárzó módon éjem.
Arra születtem, hogy lelkileg, szellemileg és anyagilag növekedjem, fejlődjem. kibontakozzam, és életem minden területén tökéletesen kifejezzem és megvalósítsam önmagam.
Tudom. hogy külső világom gazdag tudatom tükörképe, és bármikor újrateremthetem, vagy megváltoztathatom. Szeretem magamat, ezért kényelmes otthonban élek, amely kielégíti igényeimet. A hazatérés gondolata mindig örömmel tölti el szívemet.
Otthonomban szeretet és harmónia uralkodik, ezért aki csak belép, részesül a szeretet gyógyító erejében.
A világegyetem határtalan gazdagságából korlátlan mennyiségben részesedem. A szépség és a bőség életem természetes része. Az élet ajándékait hálásan fogadom.
Szívből örvendek a mások sikerének, mert tudom, jut bőven mindenkinek.
Kedvelem a pénzt. Szeretem a pénzt. Tudom, hogy a Pénz a rajtam keresztül áramló energia része. Ezt az energiát bölcsen és építően használom.
A pénz folyamatosan áramlik életemben. Élvezettel osztogatom, és csodálatosan megsokszorozva visszakapom. Olyan célokra fordítom, amelyek a szépség és jóság gyarapodását segítik.
Minden döntésem a javamra válik. Saját értékemnek mindig tudatában vagyok. Bő kézzel mérem képességeimet, és bőséges anyagi áldás a jutalmam.
Jólétemért, és elmém teremtő gazdagságáért hálás vagyok.
Világomban minden rendben van.



IDEÁLIS TÁRS

Most becsületes, őszinte, lojális, hűséges, boldog és sikeres társat vonzok tapasztalataim körébe.
Ezek az értékes jellemvonások máris részemmé válnak, és a tudatalattimba merülnek.
Azt vonzom, amit tudat alatt igaznak hiszek. Ismerem a vonzás egyetemes törvényét, és a tudatalatti hitemnek megfelelő társat magamhoz vonzom.
Tudom, hogy ideális társam békéjét és boldogságát gyarapíthatom.
Szereti eszményeimet, és az övéit én is szeretni tudom.
Kapcsolatunkat kölcsönös szeretet, szabadság és nagyrabecsülés jellemzi. Az isteni szeretet olyan valakinek a személyiségén keresztül ragyog rám, akivel tökéletesen kiegészítjük egymást.
Ideális társamat megérdemlem és elfogadom.
Érzem, és hiszem, hogy életét teljessé és hiánytalanná teszem.
Világomban minden rendben van.



MEGBOCSÁTÁS

Szeretem magamat, ezért a régi sérelmeket elengedem és megbocsátom.
Kivétel nélkül mindenkit elengedek, akt valaha meg- sértett engem, és mindannyiuknak egészséget, boldogságot, és az élet minden örömét kívánom.
Valahányszor eszembe jut a neve valakinek, aki bántott, ezt gondolom: „Elengedlek. Az élet minden öröme a tiéd. Szabad vagy, és én is szabad vagyok.”
A megbocsátás után szeretet, béke és nyugalom költözik a szívembe. Teremtő erőm felszabadul, és építő módon használhatom.
Együttérzéssel és megértéssel fordulok mindazok felé, akik lelkileg, szellemileg és testileg betegek.
Örömmel tölt el, ha másokért valamit tehetek.
Világomban minden rendben van.



ELFOGADÁS

Embertársaimat teljes szívvel elfogadom, és tartózkodom az ítélkezéstől gondolatban, szóban, és cselekedetben. Felismerem, hogy minden emberben a világegyetem végtelen intelligenciája dolgozik, és ennek az intelligenciának végtelenül sok, egymástól különböző megnyilvánulási formájával találkozhatom. Ezen erő intelligencia és szeretet minden megnyilvánulását ítélkezés nélkül elfogadom. Ha valaki idegesít vagy zavar, annak okát elsősorban magamban kutatom.
Saját világom egyetlen gondolkodója én vagyok.
Én felelek azért, amit az embertársaimról gondolok.
Egészséget, sikert, lelki békét és boldogságot kívánok minden embernek, akivel közelebbi vagy távolabbi kapcsolatba kerülök. Jókívánságaim őszinték, hisz mindezt szívem szeretetéből sugárzom.
Világomban minden rendben van.



(Ez eddig 5 parancsolat, majd jön a többi is írásban, az alábbi linken viszont mind a 10 parancsolat hanganyagát megtalálod:)


http://www.youtube.com/playlist?list=PL91D8BB3DF6C02A9D&feature=viewall

(Itt pedig azt, hogy hogyan jött létre, mi inspirálta a szerzőt:)


http://youtu.be/602v5aCKL-I 

2011. november 20., vasárnap

Gyógyító meditáció

Reflaxáció
A reflaxáció egy gyógyító módszer, amit Paksi Zoltán dolgozott ki 1991 tavaszán, s az erről írott könyve 1992-ben jelent meg. A betegségeknek van testi megjelenése, melyek a tünetek által tudatosodnak az emberben, ám van lelki, szellemi, és energetikai szintje is. Egyszerűbben fogalmazva a betegségeknek van látható, és láthatatlan vetülete is. A gyógymódok java része a testet kezeli például tablettákkal, gyógynövényekkel, műtéti beavatkozással, stb. A lélek, a tudat és az energetikai rendszerünk gyógyítására már kevesebb módszer áll az ember rendelkezésére. A pszichológia, a meditációk, és pl. a zeneterápia énünk "láthatatlan" részeire hatnak.
A reflaxáció segítségével egyszerre, egy időben tudunk hatni a test - lélek - szellem szent hármasára, így a módszerbe vetett hit jelentősége szinte elhanyagolhatóvá válik a beteg részéről. A reflaxációs kezeléshez tartozik egy speciális meditációs hanganyag is, melynek segítségével ellazul, sokszor álomba szenderül a beteg. Ebben az állapotban a szervezet regeneráló, öngyógyító mechanizmusai felerősödnek, így a hanganyag önállóan történő hallgatása is gyógyító hatású, bár a reflaxációs kezelést nem pótolja. A "Reflaxáció" című könyv bővített kiadása hamarosan kapható lesz, erről honlapunkról értesülhet a leghamarabb. A MEDITÁCIÓS HANGANYAG INGYENESEN KÉT VÁLTOZATBAN IS LETÖLTHETŐ, hogy a feltöltődés, a pihenés, és a regenerálódás mindenki számára elérhető legyen! A két agyfélteke működését harmonizálja a hanganyag, így a természetes módon bennünk lakó zsenialitás is életre kel! Ezt, a váratlanul bevillanó sugallatok, gondolatok jelzik. Vezetés, és koncentrációt igénylő munkák közben, valamint elmegyógyászati kezelés alatt álló személyek számára a hallgatása TILOS!
A hanganyag Papp Ernő stúdiójában készült. www.papperno.com A szöveget, és a zenét Paksi Zoltán írta, s játszotta fel gitárokon és kavalon. Didgeridoo -n Papp Krisztián működött közre. A szövegeket Kocsis Mariann, Szabó Sipos Barnabás, és Paksi Zoltán mondták fel. Ha tetszett, kérjük ajánlja ismerőseinek is!


Reflaxáció 1. - Gitáros
A letöltéshez jobb kattintás a linkre és Hivatkozás vagy Cél mentése más néven

1. sáv | 2. sáv | 3. sáv | 4. sáv | 5. sáv | 6. sáv | 7. sáv | 8. sáv
Reflaxáció 2. - Didgeridoo

A letöltéshez jobb kattintás a linkre és Hivatkozás vagy Cél mentése más néven

1. sáv | 2. sáv | 3. sáv | 4. sáv | 5. sáv | 6. sáv | 7. sáv



A gyógyító meditáció itt meghallgatható:
http://www.youtube.com/watch?v=j2smivRDSxQ&feature=youtu.be


forrás: www.asztrozofia.hu