A következő címkéjű bejegyzések mutatása: film. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: film. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 23., hétfő

Az Otthonunk - film

Our Home


Film a halálról, a pokolról, a mennyországról ... honnan jöttünk, hová megyünk. A film a halál utáni és halál előtti életet mutatja be.

A film Chico Xavier (eredeti nevén Francisco Cândido Xavier) brazil író és médium regényén alapszik. Xavier élete során 92 könyvet közvetített mint médium. A film annak a léleknek a történetét meséli el, aki neki ezeket a könyveket sugallta.

Médiumitása azzal kezdődött, hogy 1959-ben ú.n. keresztírás eredményeként, vagyis úgy, hogy Andre Luiz elhunyt orvos neki és tőle 800 km. távolságban lakó Waldo Vieirának úgy diktálva a "Fejlődés két világban" című művet, hogy egy fejezetet Chicónak, a másikat Waldónak, és tovább felváltva, anélkül, hogy az egyik tudná, mit kapott a másik. Utólag azután Chicó utasítást kapott szellem-vezetőjétől, Emánueltől, hogy lépjen érintkezésbe Waldo Vieriával, és illessze össze egy egésszé a könyv fejezeteit. Mi más ez, mint komoly bizonyíték arra nézve, hogy a létrejött közlemény a médiumtól idegen, még pedig a földön valamikor jól ismert, de időközben a szellemvilágba távozott lénytől származik.



http://vimeo.com/35796125

Az ébredés - film

Maxwell Igan "The Awakening" című filmje magyarul feliratozva. Film az eljövendő változásokról, az emberiség ébredéséről, 2012-ről, rólad és a valóság szerkezetéről.

http://www.youtube.com/watch?v=6NNBD9VLb9U&feature=player_embedded

2012. január 22., vasárnap

A Pillangó Cirkusz - film

Ha van barátod, ismerősöd, aki nem akar élni vagy azt érzi, fölösleges ezen a világon, nézesd meg vele ezt a filmet.. 
Higgyétek el, megéri!!!


A Pillangó Cirkusz

http://www.myspace.com/video/vid/104343479#pm_cmp=vid_OEV_P_P 

2011. november 22., kedd

A bakancslista - film





Az egyikük milliomos, a másik egész életében autókat szerelt. Most mégis nagyon hasonlítanak egymásra. Edward (Jack Nicholsonés Carter (Morgan Freeman) ugyanannak a kórháznak a lakói, mindketten itt tudják meg, hogy rákjuk van. 


A "bakancslista" azon dolgok sora, amelyeket az ember meg akar tenni és tapasztalni az életben, mielőtt feldobná a bakancsot. Carter Chambers is jegyezgette terveit, az élet azonban mindig közbeszólt. A milliárdos Edward Cole-t  viszont csakis a pénzcsinálás érdekelte, sohasem bajlódott a listával. A két, egymástól teljesen különböző embert azonban a sors egymás mellé sodorja. Égető vágy ébred bennük, hogy a hátralévő idejükben azt tegyék, amit mindig is szerettek volna..

És mert a kórteremben ebből kevés valósítható meg, elszöknek, nekivágnak a nagyvilágnak, és igyekeznek mindent kipróbálni, amit eddig elmulasztottak. Beutazzák Amerikát, száguldanak, ejtőernyővel ugranak, rég látott rokonokat látogatnak meg... nincs mit veszíteniük, viszont sokat nyerhetnek. Például egy új barátot..

http://vimeo.com/30222736

2011. november 21., hétfő

Szakrális örökségeink a magyar honban - Dobogókő

Részlet Kovács Magyar András 12. filmjéből


Ingókövek, ménhírek, természeti csodáink, szent helyeink, Mária-jelenések, csodák sora a Magyar honban. Dobogókő Szer kövek, Rám hegy, Sukoró ingókövek, Pákozd pogány sziklák, Szentkút forrásai és remetebarlangjai, Falloskút

Ki az, aki szépségétől meg ne babonázódna? Mit rejtenek e helyek? Milyen láthatatlan energiák, szellemi erők dolgoznak ott? A mai embernek is van üzenetük? 

A szakrális helyek csodás gyógyító energiájukat a mai napig kifejtik. Az ember olthatatlan vágyat érez, hogy e helyeket felkeresse, hogy e helyeket felkeresse, érzékelje, itt erőt merítsen. A mindenség, a kozmosz, az istenség, ereje rezdül itt lényünkön keresztül. E helyeken kerülünk közel legfelső énünkhöz, szellemünkhöz, önmagunkhoz. Szertartásainkat Istenünk, a szentek és szellemek tiszteletére mutatjuk be szent helyeken, szent időben.



http://www.youtube.com/watch?v=6VZEljbRkYA&feature=share

A kétszáz éves ember - film

Amennyiben még nem láttad ezt a filmet, mindenképp pótold a hiányosságod! 
Egy kis előzetes: A Martin család vásárol egy egyszerű háztartási robotot. Olyat, ami némán behozza a teát, kipucolja a cipőket, és soha nem zavar. Aztán nagyon hamar rájönnek, hogy az ő robotjuk kicsit más, mint a többi: mindenről véleménye van, jó pár dologba beleszól, és ami a legmeglepőbb - van, akit nagyon meg tud szeretni: például a kislányt, akire vigyáznia kell. Csaknem kétszáz évig szolgál Martinéknál, és nem létező szívébe az érkező gyerekek és unokák is belopják magukat. Egyre erősebbé válik benne a vágy, hogy egyszer tényleg jön egy mérnök, aki valóra válthatja a gép vágyait.



http://www.youtube.com/watch?v=5nr2JcvmNGc

2011. szeptember 29., csütörtök

Mi a csudát tudunk a világról? c. film


Földhöz-, pénzhez- és egyéb tárgyakhoz ragadt materiális világunkat bonyolult, érzékszerveinkkel fel sem fogható összefüggések rendezik – és ezt nem a „hangok”, hanem tudósok állítják.


A Mi a csudát tudunk a világról? különleges filmes próbálkozás, hisz alapvetően egy ismeretterjesztő dokumentumfilmről van szó, amely azonban az ilyenkor rendszerint alkalmazott „beszélő fejek” interjú-mozaikdarabokkal párhuzamosan egy hagyományos játékfilm-hatást keltő cselekményszálat is futtat, egy fiatal fényképésznővel a főszerepben. Amanda (a ’87-ben az Egy kisebb isten gyermekeiért Oscar-díjat nyert Marlee Matlin) átlagos kinézetű, átlagos társadalmi helyzetű, átlagosan boldog/boldogtalan harmincas nő, aki éli mindennapjait, anélkül, hogy ideje lenne komolyabban elgondolkodni a minket körülvevő világ bonyolultabb összefüggésein. A film történései azonban olyan ártalmatlan szituációk felé terelik, hogy a mindennapok szintjén is egy új, egy „rejtett dimenzió” léte sejlik fel előtte. Az egymást epizódszerűen követő események a pofonegyszerűen illusztrálják, magyarázzák például a quantum-filozófia lényegét, amelyet mindezzel egy időben ismert és elismert szaktekintélyek fejtenek ki a kamerák előtt. Vagyis a film a videoklipek vizuális világához szokott nézők számára is élvezhető formában tolmácsol önmagukban igen száraznak és követhetetlennek tűnő tudományos és filozófiai elméleteket, s ilyenformán talán azt sem túlzás állítani, hogy valahol a Mátrix-trilógiával rokon. Esetünkben persze szó sincs akciójelenetekről, vagy szuperhősökkel megtűzdelt meseszerű történetmenetről, hisz a Mi a csudát tudunk a világról? alapvetően egy vékonyka történetfonállal megtoldott dokumentumfilm, és nem rejtett információkkal teletűzdelt sci-fi. Nem érdemtelen kihangsúlyozni továbbá, hogy a „rejtett dimenziók” hallatán senki ne gondoljon holmi misztikus szellemidézésre, a film interjúalanyai egytől egyig a tudomány, jóllehet annak kevésbé közismert ágaival foglalkoznak. Elméleteiket tehát nem egyfajta vallási hiedelemvilágból vonták le, még akkor is, ha ezek témája egy a materiális világunkkal párhuzamosan zajló, érzékszerveinkkel aligha felfogható létsík.

És végül egy hozzászóló véleménye:
"Ha valaki egy ici-picit is szeretne valamit tudni az IGAZI VILÁGRÓL
ha valakiből még nem halt ki a gyermeki kíváncsiság
ha valakinek már elege van az őt körülvevő aljasságokból
ha valaki már kizárja a hazug médiák (tv-t) butító pusztítását életéből
ha valaki reményt szeretne a változásra
ha valaki szeretne fejlődni, gazdagabbá válni
ha valaki hajlandó megismerni és befogadni az új dolgokat
ha valaki képes CSAK MEGHALLGATNI
HA VALAKI CSAK ELGONDOLKODIK A LÁTOTTAKON,GARANTÁLT, HOGY ÉLETE IS FORDULATOT VESZ
JOBBÁ, BOLDOGABBÁ VÁLIK."

2011. szeptember 21., szerda

Louise Hay: Éld az életed! - film

"Azzá válsz, amire gondolsz. Akarod, vagy sem." Dr. Wayne W. Dyer


Lehetőségeid korlátlanok. 
Képes vagy önmagadat meggyógyítani és pozitív irányba változtatni az életed. Egyetlen teendőd ehhez, csak - Éld az életed! Élvezd ki az életed nyújtotta lehetőségeket, kellemes pillanatokat, és engedd magadat ÉLNI!Ajánlom mindenkinek aki változásra vágyik. 

Az Éld az életed! című film bebizonyítja, hogy bármilyen gondunk-bajunk van és bármilyen messziről induljunk is, képesek vagyunk a teljes megújulásra:


oktatóvideó a gyakorlati alkalmazáshoz:

2011. szeptember 18., vasárnap

Az ambiciótól az értelemig - Életcélod megtalálása

Bármit is keresnél az életben, már ott van neked. Ott jelenik meg, ahol és amikor szükség van rá.


“Szinte felkészületlenül belépünk az élet délutánjába. [...] De az élet délutánja nem élhető a délelőtti program szerint. Mert ami elég volt délelőtt, kevés lesz délután. És ami igaz volt délelőtt, hazugsággá válik délután.” - mondja Dr. Wayne.


http://www.youtube.com/watch?v=enSGFPYHUfU

2011. szeptember 16., péntek

A jövő kezdete c. film

Tartalom: Az iskolába érkező új tanár nem túl egyszerű házi feladattal lepi meg diákjait: váltsák meg a világot. Aki jó jegyet akar év végén, az tesz valamit, amitől jobbá válnak a dolgok. Ez persze csak vicc. De Trevor komolyan veszi. Fantasztikus tervet eszel ki, amely, ha beválik, fokozatosan tényleg mindent átalakíthat. Csupán három emberen kell segítenie hozzá, és meg kell ígértetnie velük, hogy köszönetképpen ők is segítenek három-három másik rászorulón. Az akció első lépéseként Trevor befogad házukba egy hajléktalant. Anyja persze nem tűri a hívatlan vendéget, és rövid úton kidobja, de ezzel nem veszi el fia kedvét. Sőt: a fiú újabb segítő-akciót tervez, és még ő sem sejti, tettei mekkora hatással lesznek mindannyiuk életére.

Kritika:
Mimi Leder filmje zseniális ötlettel áll elő a világ megmentésére. Csak a csomagolást cifrázta túl kissé.

A filmet nézve különös gondolat kúszik a néző fejébe. Itt nem egyszerű filmről van szó, amelyben Kevin Spacey és Helen Hunt, a legnépszerűbb sztárok parádéznak Haley Joel Osment mellett. Egy titkos vágy is bujkál a film mögött, egy szép gondolat, hogy hátha valaki abból a pár milliárdos tömegből veszi a labdát, és legalább egy kicsit komolyan elgondolkodik azon, hogy meg kéne próbálni, talán tényleg működik a dolog. A világ megmentését nem csupán a filmek hőseire hagyni, hanem egyszerű jóindulattal néha segítséget nyújtani. Félreértés ne essék, nem holmi vallási fogásról van szó. Az ötlet mindössze annyi, hogy mindenki segít három embernek valami nagyon nehéz dologban, melyet egymaga képtelen segítség nélkül megoldani. Mint egy piramisjáték, csak itt a hasznot mindenki egyformán bezsebeli.
Idealista gondolat, nem vitás, a film azonban szép példával jár elő. Kevin Spacey a cinikus tanár, aki minden szempontból a biztonságra törekszik, s aki cinizmusával kompenzálja külsejét, melyet csúnya égési sebek borítanak, kívül áll az örömökön. Hogy diákjai sorsát megnehezítse, házi feladatnak a világmegmentését adja, azaz találjanak ki valamit arra, hogy miképpen menthetnék meg ők, gyerekek a világot, mely zord, és kegyetlen. Ez így persze túl könnyű lenne, ezért az ötleteket meg is kell valósítani, feltéve, ha a világ egyáltalán megmenthető. Az osztály hozzáállása reálisan tükrözi az emberi reakciókat.Vagyis a "minek", a"fölösleges", a "nevetséges" és a "mit érdekel engem" válaszok érkeznek a feladatra. Az esélye annak, hogy ezt a ma már kimondottan mesébe illő feladatot valaki komolyan vegye, nagyjából nulla.De szerencsénkre idealisták még mindig akadnak, ha elvétve is ugyan, akik vállalkoznak a feladatra, ötleteket gyártanak, és nem félve attól, hogy közröhej tárgyává válhatnak, belevágnak a feladatba. Trevor esetünkben az a hős, aki végig gondolva a dolgot, nagyszerű ötlettel áll elő. Amit alkalmazni lehet a haszonszerzésben, azt ugyanolyan eredményességgel lehet esetleg a világmegmentésben. Csupán becsület kérdése a dolog, illetve az alapvető jóindulaté, amely, szintén idealista gondolat, minden emberben születése óta megvan. Trevor azonban kénytelen ráébredni arra a tényre, hogy megváltoztatni senkit nem lehet, segíteni senkin nem lehet, ha az illető maga nem akarja. Az ötlet, úgy tűnik totális kudarcba fullad, mert az emberek képtelenek elfogadni a segítséget, s aki magán sem akar segíteni, az másokon miért is akarna.Az idealizmus azonban nem tűr el kudarcot, valaki végül mégis hisz a szerencséjének és ígéretének eleget téve akaratlanul is elindítja az "Add tovább!"- mozgalmat. A folyamat pedig lassan behálózza a Földet. Lehet, hogy ha magunkba nézünk, nem hihető a film, ám elképzelésnek nagyon tiszteletre méltó. Csupán a befejezést rontották el a készítők, amely talán túl amerikaira sikeredett, kissé megfosztva ezzel a nem amerikai közönséget a személyes érintettségtől.Mindenesetre akkor is igazán szép eszme, igazán a legjobb időben.

forrás: www.port.hu