2012. február 10., péntek

Az Adakozó Fogadalma


„Én (itt mondd a neved) adakozó vagyok. Tisztelem és becsülöm a
természet és az ember által létrehozott értékeket, ezek fenntartásért
aktívan cselekszem, értéket teremtek.
Mindig többet adok munkám során a produktumomból és
önmagamból, mint amennyiért fizetséget kapok. Ezáltal a világ,
melyet magam körül látok, mind értékesebbé és értékesebbé válik és
rám is így tekint.
Mindazokat, akik hozzám fordulnak, a tőlem telhető legjobban
szolgálom, s tőlük ezért a lehető legmagasabb értékű
ellenszolgáltatást kapom és elfogadom mind anyagilag, mind
emberileg, mind képességek tekintetében.
Önzetlenül segítek másokat törekvéseikben, segítek egymásra találni
azoknak, akiknek törekvésük hasonló, és figyelek azokra, akik
hozzám hasonló törekvésű emberek csoportjával hoznak össze
engem – ez lehetővé teszi, hogy befolyásunk legyen a világ
alakulására.
Tudomásul veszem és értem, hogy a legnagyobb érték, amit az
emberek számára adhatok, én magam vagyok – ezért hitelesen és
tisztességesen élek.
Figyelek, hogy mások mit szeretnének, és azt adom a számukra, úgy
hogy elfogadják.
Elfogadom amit kapok, azt kapom amit szeretnék.
Adakozóként élek, s ezt a szemléletet terjesztem, írásban, szóban,
cselekedeteim példájával, tovább adom és megtanítom azoknak is,
akikkel kapcsolatba kerülök.”

Ha szeretnéd, hogy ez a fogadalom a Te életedre is kifejtse hatását, olvasd fel hangosan, majd add tovább –
e-mailen, papíron, szóban, megosztással, minél több embernek!

forrás: lelekpillango.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése