Hamis tanok

Minden tanítás és lelki gyakorlat, meditációs vagy spirituális módszer ártó, ha végeredményét tekintve felkavarja, elnyomja, megbélyegezi, vagy kihasználja alkalmazóját. Biztos vagyok benne, hogy közülünk sokan találkoztak már ilyennel.
A megvilágosodáshoz, a kiteljesedéshez vezető úton azonban vannak olyan technikák is, amelyek elsajátítása és gyakorlása, olykor valóban kínkeserves, mert megerőltető vagy éppenséggel a lemondás miatt, „emberfeletti” lelkierőt követelnek meg tőlünk.
Egy régi és igen bölcs mondást idéznék fel most, ami úgy gondolom, feltétlenül ideillik.: „Az út a fontos, nem a megérkezés.”

Vagyis semmit sem ér a cél, ha nem élvezetes az út. Az út ismerete, a cél látomása, még ha fájdalmas is a haladás, gyönyörteljessé, szentté, csodálatossá teheti azt.
Amennyiben tudatosak vagyunk arra, hogy mit miért is teszünk és kellőképpen lazák ahhoz, hogy elengedjük a folytonosan rögzített és egyre mélyebben betokosodott régi viselkedési és egyéb mintáinkat, akkor úgy gondolom –és ez a részemről tapasztalat is-, hogy egészen biztosan elérjük azt a bizonyos célt, amit magunk elé tűztünk ki, bármi is legyen az.
Hogy valamiféle végkövetkeztetést vonjunk le az eddigiek alapján, kijelenthetjük, hogy amit eztán gyakorolnunk érdemes, az nem más, mint a tudatosodás (…mit miért teszek…), és a lazaság, hogy képesek legyünk elengedni, minden régit - elavultat - halottat és hogy el tudjuk fogadni mindazt, ami még vár ránk; Ami élő, és ami természetes.