2012. március 14., szerda

Null pont energia


 
A tudomány számára, még mindig ezoterikus fogalom a nullponti energia, ami az éterben funkcionáló alapenergiát jelenti. Bár már foglalkoznak vele tudományos szinten, de még nem elfogadott fogalom. A klasszikus fizika értelmében, ahol az energia és a hőmérséklet azonos mértékegységgel bír, egy anyagi test energiája a hőmérsékletével arányos. Ebből kiindulva, nulla Kelvin fokon, a testek energiája is nullaértékű. Így a nullponti energia fogalma, azt az univerzális energiaértéket próbálja képviselni, amely az éterben működő kvalitatív hatásként, még az abszolút nulla fokon is viszonyítható.

Véleményem szerint, ha elméletben szétszedek minden összetett anyagi létezést, mégpedig a tovább már oszthatatlan pontok szintjéig, akkor éterként, egy olyan alaphalmazt kapok, amit két ellentétes alaptulajdonság fog képviselni. Oszthatatlan tömegként, minden objektív alapeleme, örök mozgásra van ítélve, mert sem alátámasztásuk, sem pedig, felfüggesztésük nincsen nekik. Abszolút szubjektív közegként pedig, állandó nyugalmi kényszer terheli, mivel rajta kívül nem létezik semmi, amiben mozoghatna, hiszen ő maga képezi az abszolút létezést. Így a szubjektív alaphalmaz, ellentétes értelmű, abszolút potenciális, helyzeti érdekeket képvisel, az oszthatatlan alaptömegek, és az oszthatatlanok által felépített alapközeg viszonylatában.

A szubjektív alaphalmazban uralkodó potenciális érdekellentét, kvalitásként olyan erőeredőt tart fenn, amely az oszthatatlan pontokat állandó rezgésre kényszeríti. Ez az erőeredő az Univerzum teljes energiája. Az oszthatatlan pontok abszolút halmaza, olyan szubjektív alapközeget alkot az Univerzumban, amelyben a teljesen egyenrangú oszthatatlan részecskék, állandó mozgáskényszere, a folytonos rezgésben nyilvánul meg. Egymást félrelökdösni képtelenek, ezért a rezgésük folyamatában, az egyensúlyi helyzetük nem változik. Így egymáshoz képest, háromdimenziós mátrix felépítésű statikus teret alkotva, csupán rezegnek. Rezgéseik során, az általuk közvetített részerőiket, céltalanul adják egymásnak. Közben, effektív munkavégzés nem történik, mert számottevő elmozdulás nem jön létre. Az én elméleteimben, a nullponti energia, a szubjektív alaphalmazban valósul meg. Azt az erőeredőt jelenti, amely az oszthatatlan pontok alaphalmazát rezgésre kényszeríti. Így az abszolút tér minden egyes pontjában jelen van. Kérdés az, hogy hogyan lesz ezekből a céltalanul egymásnak továbbított részerőkből, számunkra hasznosítható energia?

Amikor az oszthatatlan részecskék, bármilyen oknál fogva, egy irányba továbbítják a rezgésüket biztosító részerőket, akkor együttrezgés valósul meg, azaz mágneses hullám alakul ki. Így a hullámban sem a hullámot kialakító részecskék terjednek, hanem csak az a hatássorozat, amit a részecskék közvetítenek egy irányba. Amikor a részecskék mágneses hullám kialakítása által, szervezett együttrezgésre tesznek szert, akkor sem változik meg számottevően az egyensúlyi helyzetük. Vagyis az abszolút tér, amit felépítenek, továbbra is statikus marad. Az erőimpulzus sorozat pedig, amely az egy irányba közölt részerőik eredőjét alkotja, az energia, amely munkavégzésre képes állapotváltozás kiváltására alkalmas. Amikor állapotváltozásról beszélünk, akkor minden esetben, a tömegek által felépített halmaz, vagy halmazrész strukturális szerkezete, állapota változik meg. Ez történik az anyagi halmazokban is.

Az összetett jellegű létezés bármelyik formája, és az anyagi létezés minden struktúrája, a szubjektív alaphalmaz abszolút létezésből nyilvánult meg, abból alakult ki. Azok belső szerkezetét a szubjektív alaphalmaz tölti ki, mozgási teret biztosítva ez által, az összetett létezési formáknak. Ezért halmazszinten, minden összetett létezés, az abszolút szubjektív létezés eleme, része marad. Az összetett relatív részhalmazok rezgésszintjét annak köszönhetik, hogy közvetlen kapcsolatban állnak a szubjektív alaphalmazzal, amely igen magas frekvenciájú alaprezgéssel rendelkezik. A szubjektív alaphalmazban terjedő energia tehát, csak igen magas frekvencián dolgozó készülékkel használható közvetlen módon. Az alacsonyabb frekvenciákon működő berendezések, csak olyan frekvencián rezgő halmazokra érzékenyek, rezonánsak, amelyek a szubjektív alaphalmaz valamilyen szintű, alacsonyabb frekvenciájú összetett részhalmazai. Az Univerzum alaphalmazában ugyanis, ahol állóhullám alakulhat ki, ott összetett struktúrává integrálódnak az oszthatatlanok, és a módosult frekvenciatartomány alapján rezegnek tovább. Majd ezek az összetett részecskék szerveződnek anyagi szerkezetekbe, ahol még alacsonyabb frekvenciájú centrális rezgésekre kényszerülnek.

Az összetett struktúrák, többlépcsős relatív halmazszerkezetekbe rendeződnek, a reájuk ható univerzális állóhullámok hatására. Ennél fogva, az állapotváltozás, amit a fizikai munka jelent, minden esetben a résztömegek aktuális megnyilvánulási állapotain módosít. Ezért, sohasem a hatás változik összetett anyagi halmazzá, hanem a hatás alatt álló tömegek vesznek fel új állapotokat, mégpedig a reájuk ható energia informatív értéke függvényében. Az oszthatatlan tömeg, mint kvantitatív tényező, csupán az alapstruktúráját változtatja meg energia hatására, és nagyobb tömegű összetett struktúrává módosulva fejezi ki azt a kvalitatív hatást, amely őt erre az állapotbéli változásra késztette. Mert az energiával információ is párosul, amely meghatározza a munkavégző képességét. Ezért minden kifejlődött összetett relatív halmazfokozatot, sajátságos frekvencia jellemez. Így az Univerzumot kvalitás és kvantitás jellemzi egy időben, amelyek egymásba sohasem módosulhatnak. Vagyis, nem lesz sohasem energia, a kiterjedést biztosító tömegértékekből, és tömeg sem lehet az információt szállító energiából. Azért, mert a tömeg, a kvantitatív tehetetlenség kifejező tényezője, amely minden esetben a kvalitatív hatásokkal szemben produkálja ezt a tulajdonságot. Az erő, vagy az energia pedig, olyan hatások, amelyek információt közvetítenek, és ettől kvalitások. Munkavégzésük alkalmával pedig, éppen az információs értéküknek megfelelően módosítják az aktuális anyagi halmaz, strukturális létezését biztosító, viszonyítható adatait.

Az Univerzum szubjektív alaphalmazát rezegtető nullponti energia határozza meg, a világ mindenségében uralkodó természeti törvényeket. Ezért, az Univerzumon belül, mindenhol ugyanazok a törvények érvényesek. Ha pedig, nem értjük meg a természet jelenségeit, vagy annak részeit, akkor nem a törvény a hibás. Vagy félreértettük, vagy pedig, egyáltalán nem értettük meg a természetet uraló törvényeket. A tudomány, és sajátságos módon, minden más emberi kultúra, azt a célt szolgálja, hogy megértsük a természet jelenségeit, azok törvényszerűségeit, mert csak olyan ember képes a természetbe tökéletesen beilleszkedni, aki a törvényeinek alá tudja vetni önmagát. Nem a törvény van értünk, hanem éppen fordítva, mi vagyunk a törvények miatt. Az Univerzum nem kényszerít ránk paranormális törvényeket. A mi korlátozott szintű tudásunk miatt ezoterikusak, vagy paranolmálisak, és dogmatikusak a kifejezett tudományos törvényeink. Azt tükrözik, hogy a természet, és a róla alkotott tudományos elképzeléseink, még mindig erősen dialektikusak, vitásak, épp úgy, mint az ókorban, Platón és Arisztotelész idejében.

Ha a nullponti energiát próbáljuk „megcsapolni”, akkor a nagyfrekvenciás készülékekkel, eltorzíthatjuk azokat az univerzális állóhullámokat, amelyek az anyagi struktúrák stabilitását biztosítják. Így a nagyfrekvenciás készülékek működése, árthat az anyagi struktúrák stabil létezésének. Következésképpen, az emberi létezést is veszélybe sodorhatja. Az ingyen beszerezhető energia, nagyon népszerű lett a világukban. Nem csoda, hiszen a munkavégzésre fogható energiákért fizetünk a legtöbbet. Takarékossági szempontból tekintve, indokolt a dolog. De a bizonytalan hatásokat kifejtő nagyfrekvenciás készülékek helyett, állandó mágnesekkel érdemes foglalkozni. Az állandó mágnesek ugyanis, szubjektív hatóképességet képviselnek, egymással szemben. Ezt a hatóképességüket pedig, éppen a szubjektív alaphalmaznak köszönhetik. Ennél fogva, munkavégzésre foghatók. Ilyen önjáró mágneses motorok valósultak meg, és a hírük egyre terjed, az interneten.

A szubjektív alaphalmazt nem összetett részecskék építik fel, hanem oszthatatlan pontok. Így nincsen összetett anyagi vonatkozása, ezért elektromos jellege sem. Ennél fogva, a benne kialakult hullámok, kizárólag mágneses jellegűek. Az anyagi halmazok között pedig, az állandó mágnesek azok, amelyek a nullponti mágneses hullámok által közvetített energiát, vonzó vagy taszító erőként közvetítik. Az állandó mágnesek hatása nem természetellenes a valóságunkban, így az egészségünkre ártalmatlan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése