A
SZOMORÚSÁG ELENGEDÉSE
Az
át nem élt szomorúság gátolhatja a szeretetet és örömöt a jelenben.
A
múltban sok mindent mondtunk magunknak a fájdalom palástolására: „Nem is fáj
olyan nagyon… Ha várok, lehet, hogy megváltoznak a dolgok… Nem olyan nagy ügy…
Hamar túl leszek rajta… Ha megpróbálom megváltoztatni őt, nekem nem is kell
megváltoznom.”
Tagadtuk,
hogy fáj, mert nem akartuk érezni a fájdalmat. Meg nem oldott ügyeink nem
tűnnek el. Újra meg újra előjönnek, amíg oda nem figyelünk, amíg nem
foglalkozunk velük kellőképpen, amíg be nem gyógyítjuk a sebeket. Ez az egyik,
amit megtanulunk a gyerekkori vagy társfüggőségből való kigyógyulásunkkor.
Sokunknak
nem voltak meg a kellő eszközei, támogatása és biztonságérzete ahhoz, hogy
beismerje és elfogadja a fájdalmat. Ez érthető. De lassan, óvatosan megnyílunk
érzéseink előtt. Átérezzük, aminek létét oly sokáig tagadtuk. Nem azért, hogy
legyen okunk másokat hibáztatni vagy szégyellni magunkat, hanem azért, hogy
felkészüljünk egy jobb életre.
Jó,
ha sírunk, amikor sírnunk kell és átérezzük a szomorúságot, amit régóta
hordozunk. Átérezhetjük, majd elengedhetjük.
A
gyász megtisztító folyamat. Az elfogadás folyamata. Átemel a múltból a jelenbe
s egy olyan jobb jövőbe, ahol nem szabotáljuk el saját igényeinket.
Istenem, add, hogy a mai napon megnyíljak saját érzéseim előtt.
Segíts tudatosítanom, hogy nem kell se erőltetnem, se elfojtanom azt, ami
segíti gyógyulásomat. Segíts bíznom abban, hogy ha nyitott vagyok, a folyamatot
irányítva természetes módon gyógyulok meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése