A felebaráti szeretetről

Ott tolongtok felebarátotok körül, szép szavaitok vannak erre. Én azonban azt mondom néktek: felebaráti szeretetetek hitvány önszeretet csupán.
Önmagatok elől menekültök felebarátotokhoz, és még erényt is szeretnétek csinálni belőle: csakhogy én átlátok "önzetlenségteken".
A Te régebbi, mint az Én; a Te szenté avattatott, az Én azonban még nem: ezért törekszik felebarátja felé az ember.
Talán felebaráti szeretetre intlek én benneteket? Arra intlek inkább, hogy meneküljetek a felebaráti közelségtől, és szeressétek az idegenbéli messziséget!
Magasabb rendű a felebarát-közelség szeretetnél a legtávolabbiak és eljövendők iránti szeretet; az emberszeretetnél pedig magasabbrendű még a dolgok és kísértetek iránti szeretet is.
Az előtted szaladó kísértet szebb nálad, testvérem; mért nem adod hát néki húsod és csontjaid? Te azonban félelmedben felebarátodhoz menekülsz.
Nem bírjátok elviselni magatokat, és nem szeretitek magatokat eléggé: ezért akarjátok szeretetre csábítani felebarátotokat, hogy tévedése bearanyozzon benneteket.
Azt kívánom, bárcsak ne bírnátok elviselni holmi felebarátot és szomszédait; akkor saját magatokból kellene magatoknak túláradó szívű barátot faragnotok.
Tanút hívtok, ha jót akartok mondani magatokról; és ha sikerült elcsábítanotok, hogy jót gondoljon rólatok, akkor gondoltok jót magatokról ti magatok is.
Nemcsak az hazudik, aki legjobb tudomása ellenére szól, de nem kevésbé az is, aki nemtudása ellenére szól. Márpedig ti így beszéltek magatokról egymás között, és körbehazudozzátok magatokkal szomszédaitokat.
Így szól a bolond: "Az emberi társaság megrontja a jellemet, legfőképp azét, akinek sohasem volt."
Egyikőtök azért szalad felebarátjához, mert meg akarja találni magát; a másik meg azért, hogy elveszítse. Az önmagatok iránti hitvány szeretet fogsággá teszi néktek a magányt.
A távolabb lévők fizetik meg felebaráti szeretetetek árát; és ha már öten együtt vannak közületek, mindig meg kell egy hatodiknak halnia.
Ünnepeiteket sem szeretem: túl sok színészt láttam már sürgölődni arrafelé, a nézők pedig nemegyszer túltettek még a színészeken is.
Nem a felebarátot tanítom hát néktek, hanem a barátot. Barátotok legyen néktek ünnepe a földnek, és az embert fölülmúló ember előérzete.
A barátot tanítom néktek, és túlcsorduló szívét. De aztán tudjon is szivacs lenni, aki túlcsorduló szívek szeretetét akarja.
A barátot tanítom néktek, akiben készen áll a világ, a jó kelyhét - a teremtő barátot, aki bármikor kész világot ajándékozhat el.
És ahogy kigöngyölődött előtte a világ, úgy csavarodik gyűrűkké előtte újra: a jó létrejötte a gonosz révén, s a célok létrejötte a véletlen által.
A jövő és a legtávolabbi legyen oka mai napodnak: barátodban az embert fölülmúló embert saját okod gyanánt szeresd.
Testvéreim, nem intlek hát titeket a felebaráti közelség szeretetére: a legidegenebb messzeség szeretetére intlek benneteket.
Így szólott Zarathustra.