A zárt, közteslétben hamis fény uralkodik. A Földet Lucifer a sajátjának tekintette, ezért leárnyékolta. A leárnyékolás óta a tiszta Fény már nem éri el kívülről a lelkeket. A leárnyékolás létrehozta a tükröződést, amely elzárta a harmadik szemet.
A lelkek tíz emberöltő felvétele után elfelejtették az Igazi Fényt. Az óta már nem emelkednek fel az Eredethez, hogy az Igazi Fényben fürödjenek, s ez által lehozzák az Igaz Szeretetet a Földre. Ma már hamis fényben fürödve hamis szeretetet hoznak le reggelenként a földre. Miután már éjjelente a lelkek nem térnek Haza, így az Isteni Szeretet nem áramlik a Földön.
Az emberben a hamis fény megnyilvánulása a sok-sok hamis én-tudat.
Az ember akkor érti meg, amit itt leírtam, amikor felemeli tudatát a fénytudatig, amelyben ráébred, én magam vagyok a Fény, amit eddig azért nem láttam, mert elkápráztatott a sok hamis én-tudat.
Az én-ek a lélek különböző szintű tudatállapotai. A legalapvetőbb az emberi én, a fizikai szintű én-tudat, aminek annyira alacsony a rezgése, hogy alig emelkedik ki a gondolati óceánból. Képzeljük el, hogy a gondolatok olyan, mint az óceán. Állandóan rezegnek és betöltenek mindent. Az emberi én-tudat rezgése ebből alig emelkedik ki.
Amikor az ember elindul és végigjárná a belső fényösvényét, akkor tiszta, egyetemes tudattal meglátná a Fehér Világot, Isten országát.
Bölcs énünk: ha nincs félelmünk, hogy mit fog helyettünk mondani, akkor ő fog kiszólni belőlünk. Amíg nem mondjuk ki, mit mond a bölcs énünk, addig nem halljuk meg. És hát a bölcs énünk azért nem beszél, hogy ne törődjenek vele. Ezért bölcs.
Lelki énünk: lelkünknek az a tudatállapota, ami a lelkek közötti kommunikáció következtében alakult ki. A kommunikáció zárta el a lelkek istentudatát, mert a kommunikáció következtében nem az Istent, hanem egymást kérdezték.
Fensőbb én: a lélektudat. A felettes én nem különálló én, csak külön tudattal rendelkező én, hiszem az ő tudata tiszta tudat, soha nem válik önössé, mert ha elhatalmasodna rajta az én-tudat, akkor a tudat kapui bezáródnának.
Karmikus én: zavaros, bőbeszédű, zavaros gondolatokat sugároz át, káoszt teremt a gondolatvilágunkban.
Univerzális én: amikor már nem hiszem el, hogy ki vagyok szolgáltatva a világnak, és megvan a lelkemen keresztül a kapcsolatom az égi segítőimmel, amikor már nem engedem, hogy az én-tudatom szűrőként működjön, és használom a felsőbb tudataimat. Az univerzális tudatunk elérése lehet a lelki úton egy célunk.
Angyali én: a Fehér Világhoz tartozó, leszakadt lélekrészünk. Tiszta, ártatlan, és emberi jóságunk élteti.
Isteni én: az újjászületett lelkünkkel kötött szövetségben érhetjük el újra. Ebben az énünkben tisztában vagyunk a saját jelentőségünkkel, az univerzumban elfoglalt helyünkkel, elfogadjuk és követjük a Fény vezetését, nem folyásolnak be a gondolataim, mert én befolyásolom a gondolataimat.
Önvaló: a hamis önvaló a hamis istenünk, amíg ki nem rakjuk a lelki tisztulásban, addig rajta csüngünk és nem igazi önvalónkon, a tiszta lelkünkön.
Mostani fejlődési szintemen ennyit találtam. Mindegyik énünk egy külön világ. Énjeink nem is tudnak a másikról. Ahol a felkapaszkodásban tartunk az az énünk válik dominánssá. A lélek nem szól bele az ember énjébe, amíg az ember nem keresi lelkéhez a kapcsolatot. Amíg a belső fényútján az emberben nem születik újjá a lélek, addig az ember és a karmikus lélek egy szövevény. Az ember önálló isteni tudatot kapott a Teremtőtől, amit akkor érhet el, amikor szövetséget köt a lelkével.
Miért fontos ezzel foglalkozni? Mert amilyen a tudatállapotunk, oda jutunk, olyan az életünk, olyan az egészségünk..
forrás: Molnár Mária
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése