2011. december 18., vasárnap

Miért nem tudjuk elfogadni a szeretet?


"A szeretetre azoknak van a legnagyobb szüksége, akik azt a leginkább eltaszítják maguktól.
Többen kérdezték már, miért élnek olyan emberek, akik nem hagyják, hogy szeressék őket?
A válasz egyszerű: Azért mert nem szeretik önmagukat.
Mi okozhatja, hogy nem szeretik önmagukat? Jól szituált, művelt, intelligens, kedves emberek, és még sem tudják szeretni magukat?
Az mindegy, hogy kívülről milyennek látszanak, mert a belső a fontos, az, amit látunk, csak egy felvett szerep, ami mögé elbújhat az alacsony önbecsülés, az önelfogadás hiánya. Az emberek többsége igyekszik nyomot hagyni, vagy kitűnni, hogy ezzel bizonyítsa (önmagának), hogy megérdemli a többi ember szeretetét, elfogadását, tiszteletét. Pedig nem ez a fontos… Ha tudjuk, érezzük, hogy ott vagyunk, ahol lennünk kell, azt tesszük, amit tennünk kell, és pontosan olyanok vagyunk, amilyennek lennünk kell, akkor ez sohasem fordulhat elő velünk.
Az emberek többsége azonban nem így gondolkodik önmagáról. Miért? Mert már kicsi korban megkezdik az összehasonlításunkat, amikor mindig másokat állítanak elénk példának, mondván, hogy bezzeg a Pistike milyen szépen rajzol, stb. (Javaslom olvasásra: „Miért nem szeretjük magunkat?” és a „Milyen az igazi szeretet?” című írásaimat, melyben bővebben kifejtettem, mire gondolok)
Akik menekülnek a szeretet elől, nem szeretik önmagukat, ezért nem tudják elfogadni másoktól sem, mert nem tarják rá méltónak saját magukat. Folyton ítélkeznek önmaguk felett, kisebbnek, kevesebbnek, másabbnak érzik magukat másoktól és azon csodálkoznak, hogy mégis mi az, amit szerethetnek bennük? Ez mindenkiből másféle hatást válthat ki. Van, aki durván megsérti a másik embert, hogy ne kelljen többé szóba állnia vele, van, aki csak magába roskad, és elkerüli a társaságot, vagy riadtan menekül a felé áramló szeretet megnyilvánulásoktól és eltereli a szót.
Éppen ezért, nem szabad senkire sem ráerőltetni, sem nyíltan kimutatni a feléjük áramoltatott szeretetünket, mert azzal pont az ellenkező hatást érhetjük el, megijedhetnek, és még jobban begubózhatnak tőle.
Csendben, a háttérből érdemes folyamatosan szeretetet és áldást küldeni feléjük, előbb utóbb megtörik a varázslat.
Változzunk mi, ha változást szeretnénk elérni!"

Brátán Erzsébet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése