A karma törvényei

Karma és szabadság

A sorsom kovácsa … ki is?

A karma az ok és okozat viszonya, kölcsönhatása,törvénye. Ez azt jelenti, hogy minden cselekedtünk egy annak megfelelő következménnyel jár, és minden, ami a világban történik az maga egy következmény, vagyis valamilyen oknak az okozata. A karma tágabb értelemben azt jelenti: cselekedet. S a cselekedet, azaz ok okozatot szül, s minden ok egy előzőleg létrejött okozatból ered. Így jön létre az ok-okozati összefüggések végtelen hálózata. A hindu felfogás szerint a karma nem egyenlő a sorssal, vagy az eleve elrendeltetéssel, hiszen az embernek saját szabad akaratából adódóan mindig lehetősége van befolyásolni a sorsát. Saját dharmájának (az egyetemes törvénynek) megfelelő életével összevetve felelősséggel is tartozik azért. Mivel a lélek a hindu hitvilág elképzelése szerint más és más létformában születik újjá, miközben lényege megmarad, sorsa az előző cselekedeteitől és mindenkor meglévő szabad akaratától nagymértékben függ. A dharmánknak ellenszegülve bűnt követünk el, a karma azonban akaratunktól függetlenül létezik, és fenntartja, sőt sok esetben meg is követeli szabad akaratunk megnyilvánulását sorsunk alakítása érdekében. Bűneink jóvátételét, belátásunkat, erkölcsi alapállásunkat nem tudnánk kiteljesíteni a szabad akarat lehetősége nélkül. A cselekedeteinknek mindig van következménye függetlenül attól, hogy tudatosan, vagy akaratlanul tettük, amit tettünk. Így a véletlen bűn is elnyeri méltó büntetését, hiszen ha ez nem így történne, akkor feltételezni kellene egy felsőbbrendű hatalmat, mely adott esetben ítéletet alkotna. Ilyen azonban a nyugati vallásokkal ellentétben, a hindu hitvilágban nem létezik.

A buddhista felfogás szerint a karma annyiban nyilvánul meg és fejti ki hatását, amennyiben tetten érhető a szándék, amellyel elkövették. Itt tehát az akarat határozza meg a karma minőségét, mely lehet: teremtő, támogató, elnyomó vagy károsító. Buddha szerint egyetlen bizonyosság van az életünkben, ami nem más, mint a karma törvénye, mert a karma a tapasztaláson alapul. Azt fejezi ki, hogy csak tőlünk függ, hogy mi történik velünk az életünk során. Ahogy vetettünk, úgy aratunk most. Vagyis a múltbéli gondolataink és cselekedeteink határozzák meg jelenlegi állapotunkat, s a mostani gondolataink és cselekedeteink lényegében a magjai annak a növénynek, ami a jövőben fog kihajtani, mint életutunk egy része. Tehát nem egy felsőbbrendű hatalom játszik velünk, és dönti el, hogy milyen életet éljünk, így nem is lehetünk áldozatai semmiféle külső erőnek. Minden esetben az ok-okozati összefüggések teremtik meg a mindenkori jelenünket.

Nem csak a keleti vallások, hanem az ősi magyar hitvilág elképzelése szerint is az élet fő vezérlő elve az ok és okozat viszonya.

A karmát sokan összekeverik a reinkarnáció fogalmával, talán azért, mert a keleti vallásokban ez is megjelenik. Keleten az élet egy örökkön létező körforgásban létezik – ez a Samsara, mely szerint az ember bármilyen létállapotban létezhet, vagyis az újjászületések alkalmával nincs garancia arra, hogy újból emberként tér vissza valaki, mert a visszatérés minőségére hatást gyakorol az a karmikus számla, amivel az illető a halál pillanatában rendelkezik. Újra és újra megszületünk, új tapasztalatokat szerzünk, és újabb karmikus számlákat teremtünk ezzel magunknak. Egyetlen dolog tudja megállítani ezt a folyamatot, mégpedig a felébredés, a megvilágosodás.

Talán sok a kérdőjel az életünk során, talán sok nehéz döntést kell meghoznunk, talán nem látjuk tisztán e döntések következményeit, és néha esetleg gyakran úgy tűnik, hogy rajtunk kívül álló okok miatt kerültünk nehéz helyzetbe. Mégis ki más alakíthatná a saját sorsunkat, ha nem saját magunk. Most lehet, hogy felmerültek benned olyan gondolatok, hogy:

…ha más országban élnék, ha több lenne a fizetésem, ha nem lenne adósságom, ha nem ilyen lenne a főnököm, ha olcsóbb lenne az élet, ha másképp viselkednének az emberek … ami nem tőlem függ… (látszólag!)

Mindig van választásod, de megértelek, ha ezt most nem hiszed el nekem. Sokáig én sem hittem el. Csak add meg a lehetőségét annak, hogy ez igaz lehet, és figyeld a hétköznapjaidat. Figyeld meg, hogyan telnek a napok, mit csinálsz, hogyan gondolkozol, milyen érzéseknek adsz táptalajt, milyen elképzeléseket dédelgetsz magadban. Aztán figyeld meg, hogy tényleg mindig csak egy út van-e előtted, vagy ott van még egy, esetleg több is, amit csak azért nem vettél észre, mert árnyékban voltak! Légy résen önmagaddal szemben, mert az elméd nagy játékos, képes arra, hogy elhitessen veled olyan téziseket, amik hamis valóságként válnak hétköznapjaid alapjaivá.

Hérakleitosz azt mondja: mindenben ott van a látszat – ezt tudni azt jelenti, hogy az éberség útjára lépni.

Tehát a világ, amelyben élünk illuzórikus. Amikor ezt felismerjük, már másképp tekintünk rá. A gondolataink teremtőerejével, az érzelmeink megismerésével, a szívünk halk szavára való ráhangolódással ráébredhetünk arra, hogy mi a jelenlegi valóságtudatunk, s mi az, ami azon túl van. Ahogy e folyamat során változik az önmagunkhoz való viszonyunk, úgy változik a világhoz való viszonyunk is, változnak a reakcióink, a megnyilvánulásaink, a cselekedeteink, a választásaink. Egyre jobban a „kerék” közepéről élünk, egyre nagyobb belső erővel és nyugalommal, mert magából a Forrásból merítünk energiát. Magunk mögött hagyjuk életünk óriási hullámvölgyeit és hullámhegyeit, de ha alkalomadtán meg is élünk ilyesmiket, sokkal hamarabb túljutunk rajtuk, és ismét visszatalálunk a középpontunkhoz. A bennünk lezajló változások a körülöttünk lévő világban is változást eredményeznek, pontosan az ok-okozati viszony miatt. Így lehetőség adódik arra, hogy a magunk és mások számára is új világot teremtsünk, ha ez a mostani netán nem felelne meg. A döntés mindig a mi kezünkben van, nem véletlenül rendelkezünk a szabad akarattal. Ám:

„Aki sorsát maga kívánja irányítani, ismernie kell önmagát: lelkialkatát, ítélőképességét, tehetségét, hajlamait. Nem lehet ura sorsának az, ki önmagát nem ismeri.” (Tatiosz)

http://fontanasziget.hu

                               Karma törvényei

A "karma" szanszkrit eredetű szó, önmagában cselekvést jelent.

Az egész Világmindenség egy folyamatos létezés és cselekvés, ami megmásíthatatlanul összefügg egymással.

Minden esemény egy ezt megelőző ok következménye, amely egyben oka is az elkövetkezendő eseményeknek.

Ebben az aspektusban egy állandó láncolatot látunk, amelyben nincsenek véletlenek, amelyben nincs véletlen gondolatunk, vagy érzelmünk, cselekedetünk, hanem minden, ami a mi múltunkból ered, hatással van a jövőnkre.

Az ember minden létrehozott gondolata megjelenik saját belső világában, ha ez jó, az ember belső jellemét építi, és saját eljövendő sorsának erős építőkövét helyezi le.

A negatív gondolatok ugyanilyen erősek, csak azok olyan romboló erőt képviselnek, amellyel az ember az elkövetkezendő eseményekben kénytelen lesz szembe nézni, és viselni az általa megalkotottnak a következményeit. Az ember saját belső életének, gondolatainak megváltoztatásával, cselekedeteinek tudatosabbá tételével, figyelemmel, és türelemmel sikeresen dolgozhat a karma javításán mindegyik életében. Minden tett, sőt minden gondolat hallhatatlan és kitörölhetetlen. Minden tett és gondolat csak arra vár, hogy egy ellentétes gondolat vagy tett bekövetkezzék, mert csak így jöhet létre a harmónia az életünkben.

A karma törvénye azt követeli az embertől, hogy tetteiért, gondolataiért és sorsáért viselje és vállalja a teljes felelősséget. Sajnos a mai ember ezt nem akarja, vagy nem tudja megtenni. Minden rossz gondolattal, tettel magunk ellen vétünk, és nem azok ellen, akik ellen terveztük. Ha az ember őszinte önmagával - és ez az, ami a legnehezebb számára - csak akkor jön rá a dolgok értelmére, és arra, hogy mi miért történik vele.

A sors megvesztegethetetlen, és mindenkihez egyformán igazságos. Mindig gondoskodik arról, hogy az ember azt tanulja meg, ami számára fontos (általában azt, amit a legkevésbé akar elfogadni). Egyre több és újabb lehetőséget nyújt, hogy felfogja és kijavítsa az (akár a jelenlegi, akár valamelyik előző életben) elkövetett hibákat. Az emberek többsége azt hangoztatja, hogy a dolgok elvesztették az értelmüket (és ettől szenved). Ez csak azért történik, mert így próbálnak szabadulni a felelősség alól. Aki viszont a dolgok értelmét keresi, az először a bűnbe ütközik; ha a bűnt elfogadja létező dolognak, akkor megmutatkozik a dolgok valódi értelme is (a polaritás elmélete szerint).

A sorsunkat nap mint nap mi magunk írjuk meg. Minden új élet új esély számunkra, ami előbbre jutásunk vagy éppen visszaesésünk lehetőségét kínálja. Figyelembe kell venni azonban, hogy mindannyiunknak azt a hálót kell szőnünk, amibe belekezdtünk. Akit tudatlansága az ok és okozat keresztjére feszített, az onnan csak akkor szabadul, ha a szeretetben lel tudásra.

Léteznek karmikus kapcsolatok. Olyanok amiknek meg kell történniük az életünk folyamán. Hiszem hogy vannak olyan emberek az életünkben, akikkel egyszerűen muszáj megismerkednünk, és ha másért nem is, akkor valószínűleg azért hogy az elválásból tanuljunk. Mert az emberi élet nem más mint szüntelen tanulás. Tanulás az élet fortélyairól, tapasztalat szerzés másoktól, szakmát, ismeretet, bölcsességet igyekszünk magunkba tuszkolni rövid földi létezésünk során. Egymástól tanuljuk a trükköket és egymásnak mondjuk el ha nem váltak be. Egymás szidjuk és egymásnak panaszkodunk egy másik miatt. Az ember akárhová fordul is a világban mindig lesz valaki akitől – bár ezt ritkán ismerjük be – de tanulni tudunk.

A karmikus kapcsolat pedig olyan, amikor adott pillanatban nem is vagyunk tisztában annak a jelentőségével hogy akit barátunknak vagy szeretőnknek vagy Isten tudja épp minek is nevezünk, milyen fontos szerepet is tölt be az életünkben. A dolgok hiánya – mint már emlitettem itt nem egyszer – sokszor feltűnőbb mint a létezésük. Ugyanígy van ez az emberekkel is. Az élet groteszk tréfája az, hogy igazán akkor tanuljuk meg értékelni a másik embert, illetve a másik ember szerepét az életünkben amikor az már nincs. De ha igazán fontos volt nekünk, akkor az emléke el fog kisérni egész életünkben, és mindig lesznek olyan pillanatok amikor összeszorult szívvel gondolunk arra, hogy vajon ha Ő itt lenne most mit mondana. És vajon mi lenne Velem ha Ő még mindig élne?

Persze ez a „mi lenne ha” játék mindig nagyon veszélyes, mert hajlamossá tehet a múltban ragadni, miközben nem látjuk tőle a jelenünket és talán jövőnkre is árnyékot vet. És pontosan ez az a pont, amit a legtöbb ember aki nem veszített még el Igazán Fontos Embert az életéből, sosem fog megérteni. Sohasem fogja megérteni hogy valaki hogy ragaszkodhat a múltjának egy darabjához már-már görcsösen, és sohasem fogja tudni egyáltalán csak közelítőleg felfogni hogy évek múlva is amikor felbukkan egy-egy apró szelet ebből a múltból az miért okozhat még mindig ugyanakkora fájdalmat mintha tegnap történt volna.

Az emberek jönnek-mennek, találkoznak, összejönnek, szerelmbe esnek, szakítanak, elválnak és a folyamat kezdődik előlről ismét. Persze szakítani valakivel egy dolog, egy életre elveszíteni pedig egy másik. Előbbi emberi döntés következménye, utóbbit a Sors határozza meg helyettünk. A Sors adta, a Sors is vette el. Az univerzum örök törvénye, hogy bármilyen jót vagy rosszat is teszünk életünk folyamán azt előbb utóbb visszakapjuk valamilyen formában. Sokszor évek telnek el, vagy talán egy élet is, de abban mindenki biztos lehet hogy az Egyetemes Törvény az, hogy egyetlen számla sem marad kiegyenlítetlenül. Ha jót teszel valakivel, mindig lesz egy kis fénysugár az életedben ami a legváratlanabb pillanatban tűnik fel az égboltodon. Ha pedig szerettél valakit, igazán, mélyen, úgy hogy bármikor meg tudod siratni és még mindig a mellkasodban érzed a fájdalmat amit a hiánya okoz, nos, az ilyen mélységű szeretetnél nincs nagyobb jótét ebben az életben.

Volt már olyan érzésed egy új ismerőssel, mintha már találkoztatok volna azelőtt, valahol, valamikor?

Ezt az ún. "déja vu" érzést sokszor tapasztaljuk - és egyre többen említik is aMátrix című kultfilm létezése óta -, ha olyan emberekkel jövünk össze, akik később fontos szerepet játszanak majd életünkben. Talán valaha fontos kapcsolatunk volt - de nem ebben, hanem egy másik életünkben… 

Egy szerelem után

A múltban egymást szeretők - egy elmélet szerint - ugyanabban az időintervallumban fognak mindig reinkarnálódni, bár nem emlékeznek majd előző életükre. Amikor következő életükben újra találkoznak, erősen fognak vonzódni egymáshoz. Az emberek közötti kapcsolatok általában nem "újak". A karma törvényei szerint életről-életre, újra meg újra találkozunk ugyanazokkal, azért hogy újra együtt dolgozzunk azokon a feladatokon, amelyek miatt testet öltöttünk. Lehet, ha egy előző életben szülő-gyermek viszony volt köztünk, most pedig férj-feleség vagyunk. De mindkét esetben azonos a feladatunk: dolgoznunk kell kapcsolatunk nehézségein, és meg kell tanulnunk jobbá tenni azt.

Az első találkozásnál még nem biztos, hogy a két ember tudatában van előző életbeli szövetségének. Ha azonban jobban megismerik egymást, régi emlékek jöhetnek felszínre korábban együtt átélt inkarnációkból. 

Honnan tudhatod?

Viszonylag könnyű felismerni egy nagyon karmikus kapcsolatot. Ilyenkor mindig erős az összetartozás érzése. A kapcsolat kiegyensúlyozott, harmonikus, ha a múltban boldog volt a két ember viszonya. De ha problémás volt, valami megmagyarázhatatlan feszültség keletkezik a két ember között. Érdekes, hogy a kölcsönös vonzás jóval erősebb, ha nehéz volt a kapcsolat az előző életekben, szinte képtelenek elszakadni egymástól…Talán azért van ez így, hogy rendezhessék egymással, illetve befejezhessék félbehagyott ügyeiket. 

Többnyire azonban lassan tanulunk, és hajlamosak vagyunk ugyanazokat a leckéket ismételni sok életen keresztül, újból és újból eljátszva ugyanazokat akarmikus forgatókönyveket ugyanazokkal az emberekkel. Nem vagyunk azonban tudatában ennek a karmikus folyamatnak, és nem látjuk tisztán saját karmikus problémáinkat sem. Ezért nincs elég erőnk kioldódni a helyzetekből, amelyekbe mi magunk gubancolódunk bele. 

De minden kapcsolat lehetőséget nyújt a karmikus adósságok kifizetésére azáltal, hogy rendeznünk kell elhanyagolt kötelességeinket, segítve egymást a szellemi tisztulásban.

Csak, amit megérdemlünk...

Az ok-okozat törvénye szerint a megfelelő időben pontosan ugyanazt a fájdalmat éljük át, amit mi magunk okozunk másoknak. De a karmát mégsem büntetésként kell felfogni: inkább lehetőség! Az egész nem más, mint egy több életen át fennálló tartozás- és hitelrendszer, melynek egyetlen célja van: tanítani. Az "ok és okozat törvénye" azért működik, hogy élményeinken keresztül tanuljunk és fejlődjünk. Saját magunknak kell megtapasztalni ugyanazt a szenvedést, amelyet viselkedésünkkel másoknak okozunk, így tudjuk csak felismerni, hogy magatartásunk mennyire nem megfelelő. Az emberi kapcsolatokban mindannyian egymás tanítói vagyunk: én tanulok tőled, és te is fejlődsz általam… 

Minden egyes reinkarnáció során egyre inkább elmélyül ez a kapcsolat, remélhetőleg egyre önzetlenebbé válik, mígnem sok-sok emberöltő után eléri - az ember által maximálisan elérhető - tökéletességet.

A játék

A legtöbb ember számára az élet harc. Pedig ez óriási tévedés: az élet nem harc, hanem játék. Mindaddig nem játszhatunk azonban sikeresen, míg nem ismerjük a játékot meghatározó spirituális törvényeket, amelyeket az Ó- és Újtestamentumok bámulatos tisztasággal tárnak elénk. Jézus Krisztus alapvető tanítása nem más, mint hogy az élet egy nagyszabású adok-kapok játék.

"Mert a mit vet az ember; azt aratja is" (Gal 6:7). Vagyis bármit is küldjön az ember a külvilág felé szóval vagy cselekedettel, az végül biztosan visszatér hozzá; amit ad, csak azt fogja visszakapni.

Ha gyűlöletet sugároz magából, őt is gyűlölik majd; ha szeret, szeretet lesz a jutalma; ha kritikus, vele szemben is kritikusak lesznek; ha hazudik, neki is hazudni fognak, ha pedig csal, ő maga is megcsalatik. Mi több, Jézus tanításaiban az is egyértelműen benne foglaltatik, hogy a játék fő hajtóereje az ember képzelete.

"Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet (vagyis képzeletedet), mert abból indul ki minden élet." (Péld 4:23)

Következésképpen minden, amit elképzelünk, előbb vagy utóbb külsőleg is megnyilatkozik életünkben. Ismerek egy embert, aki valósággal rettegett egy bizonyos betegségtől. Hiába volt az adott kór ritka és nehezen megkapható, ő olyan kitartóan képzelgett és olvasott róla, hogy az végül kialakult a szervezetében. Ő pedig meghalt - torz képzelgéseinek áldozataként.

Ha tehát sikeresek szeretnénk lenni az élet játékában, fejlesztenünk kell képzelőerőnket. Az ember, aki képes a jó dolgok felé irányítani képzeletét, eléri "szívének minden igaz szándékát" - legyen szó egészségről, gazdagságról, szeretetről, barátokról, a tökéletes önkifejezés képességéről, vagy akár a legmagasabb szintű ideálokról.

A képzelőerő - amelyet „az elme ollójának” is neveznek - folyton csak jár és jár, és a képek, amelyeket az ember a segítségével alkot, előbb vagy utóbb szembejönnek vele a való életben is. Hogy képesek legyünk a megfelelő módon fejleszteni képzelőerőnket, először is meg kell értenünk az elme működését. Ahogyan azt a régi görögök is mondták: "Ismerd meg önmagad!"

Az elme három fő részre oszlik, a tudatalattira, a tudatra és a tudatfelettire. A tudatalatti valójában olyan erő, amely nem rendelkezik önálló irányítással. Hasonlatos a párához vagy az elektromossághoz: arra megy, amerre vezetik.

Minden, amit az ember mélyen átérez vagy erősen elképzel, lenyomatot hagy a tudatalattiban, amely azután - bármiről legyen is szó - a legapróbb részletekig hűen meg is valósítja azt.

Lássunk egy példát! Ismerek egy asszonyt, aki kislánykorában mindig "özvegyesdit" játszott. Ilyenkor feketébe öltözött, és beburkolózott egy hosszú, fekete fátyolba. Mindezt látva, az emberek azt gondolták, hogy egy értelmes és szórakoztató gyermekről van szó. Ez a kislány felcseperedvén feleségül ment egy férfihoz, akit tiszta szívéből szeretett. A férfi azonban nem sokkal az esküvőjük után meghalt, a nő pedig hosszú évekig fekete ruhában és gyászfátyolban járt. A kislány tehát olyan erősen égette bele saját özvegységének képét a tudatalattijába, hogy az - bármilyen szörnyen érintette is ez őt - évekkel később valóra vált.

A tudatos elmét halandó vagy testi elmének is nevezik. Ez a rész voltaképpen az emberi elme, amely olyannak látja a világot, amilyennek az tűnik. Halált, katasztrófát, betegséget, szegénységet és korlátokat érzékel mindenhol, és ezeket a képeket közvetíti a tudatalatti felé.

A tudatfeletti elme az Isteni Elme megnyilvánulása az emberben. Itt lakoznak a tökéletes ideálok, a "tökéletes minták" - ahogy Platón mondaná. Ez az Isteni Terv – melynek minden ember része, és amely ezért minden emberben megtalálható.

A görög filozófus szerint "van egy hely, amelyet neked kell betöltened, és amelyet senki más nem tölthet be rajtad kívül; valami, amit neked kell megtenned, amit senki más nem tehet meg".

Tudatfelettink őriz erről az Isteni Tervről egy tökéletes képet, amely azonban legtöbbször csupán elérhetetlen ideálként siklik át a tudatos elmén – olyan valamiként, amely "túl szép, hogy igaz legyen".

Pedig valójában ez a kép az ember legigazabb rendeltetésének hordozója, amelyet a benne lakozó végtelen intelligencia vetít át az elméjén.

A legtöbb ember azonban nincs tisztában igazi elrendeltetésével, ezért olyan célokat kerget, illetve olyan helyzeteket idéz elő az életében, amelyek nem igaz valójából fakadnak, ennek megfelelően pedig - ha el is éri őket -, azok csupán kudarcot és csalódást okoznak neki.

Jó példa erre az a hölgy, aki egyszer ilyen nem igaz valójából fakadó, téves kéréssel keresett fel engem. Azt szerette volna, ha a szavaimmal megerősítem, hogy egy bizonyos férfi - akibe természetesen nagyon szerelmes volt - lesz a jövendőbelije. (A diszkréció kedvéért csak X.Y.-nak nevezte őt.)

Felvilágosítottam róla, hogy nem tehetem, mivel ezzel semmibe venném a szellemi törvényeket. Megnyugtattam azonban, hogy a valóban neki szánt, az "Isten által rendeltetett" férfival kapcsolatban nagyon szívesen adok neki megerősítést. - Amennyiben X.Y. az ön számára rendeltett, nem veszítheti el, ha pedig nem ő az, úgyis kap helyette mást - tettem még hozzá.

A nő ezek után is gyakran találkozott a férfival, de kapcsolatukban nem mutatkozott semmilyen komolyabb előrelépés. Egyik este pedig a következővel hívott fel:

- Tudja, mi a helyzet? Az elmúlt héten már nem is láttam olyan csodálatosnak X.Y.-t.

- Talán nem ő az Isten által önnek rendeltett férfi. Talán nem ő az igazi - válaszoltam.

Nem sokkal ezután a hölgy megismerkedett valakivel, aki egyből beleszeretett, és aki azonnal ki is nyilvánította, hogy a nő tökéletesen megtestesíti az ideálját. Ettől a férfitól tehát tulajdonképpen mindent megkapott, amit azelőtt X.Y.-tól várt olyan görcsösen.

- Hátborzongató volt - mesélte utólag.

Hamarosan ő is viszonozni kezdte új hódolója érzelmeit, X.Y.-t pedig szinte teljesen elfelejtette.

Ebben a történetben a helyettesítés törvénye mutatkozik meg. Helyes gondolat lépett a téves helyébe, és így történhetett meg, hogy végül nem következett be veszteség vagy áldozat.

Jézus Krisztus azt mondta: "Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek." (Mt 6:33) És a Megváltó azt is világosan megmondta, hogy hol kell azt keresnünk: saját magunkban.

Isten országa, a Mennyei Királyság nem más, mint az igaz gondolatok, vagyis a tökéletes minták birodalma.

Mi több, Jézus Krisztus tanításaiból azt is egyértelműen kiolvashatjuk, hogy szavainknak óriási szerepe van az élet játékában. "Mert a te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak. (Mt 12:36-37) Sok ember képes a saját fejére szerencsétlenséget hozni haszontalan és rosszul megválasztott szavak által.

Egyszer egy asszony például azt kérdezte tőlem, mi az oka, hogy az élete csupa szegénység és szűkölködés, és bármerre induljon is, mindenhol csak korlátokba ütközik. Pedig - ahogy elmesélte - nem volt ez mindig így: régebben saját otthonában élt, csodálatos dolgok vették körül, és bőven akadt pénze is. Beszélgetésünk során kiderült, hogy ez a nő bizony a házimunkában gyakran elfáradt, és ilyenkor gyakran mondta a következőket: "Elegem van, holtfáradt vagyok - bárcsak egy fatörzsben élnék inkább!"

- Hát igen, ma ebben a fatörzsben élek - tette hozzá melankolikusan.

Ez az asszony szó szerint belebeszélte magát abba a bizonyos fatörzsbe. A tudatalattinak bizony egy csepp humorérzéke sincsen - ezért történhet meg, hogy az emberek mintegy "beleviccelik" magukat ilyen és ehhez hasonló kényelmetlen és boldogtalan helyzetekbe.

Ismertem például egy másik asszonyt, aki - bár nagyon is gazdag volt - állandóan azon viccelődött, hogy "készül a szegényházba". Nem telt bele néhány év, és ugyanez a nő szinte nyomorgott, mivel túl jól sikerült elültetnie tudatalattijában a nélkülözés képét.

Szerencsére a törvény mindkét irányban működik: tehát szűkös anyagi helyzetből is mindig van út a bőségbe. Egy forró nyári napon például azzal állított be hozzám egy hölgy, hogy írjak fel neki "jólét-kezelést". Amikor először nálam járt, kimerült, levert és kedvetlen volt, és állítása szerint nyolc dolláron kívül semmije sem volt ezen a világon.

- Rendben, akkor most szépen megáldjuk ezt a maga nyolc dollárját, és úgy teszünk velük, ahogyan Jézus tett a kenyérrel és a hallal: megszaporítjuk őket - válaszoltam.

Hiszen Ő azt tanította, hogy minden ember képes megáldani és megszaporítani a javait, és ezzel gyógyítani, és jólétet teremteni.

- Értem. De nekem mit kell most tennem? - kérdezte az asszony.

- Kövesse az intuícióját – válaszoltam. - Van esetleg valami olyan érzése, hogy egy bizonyos dolgot meg kell tennie, vagy egy bizonyos helyre el kell mennie? Az intuíció nem más, mint belső tanítónk. Az ember e csalhatatlan vezetőjéről és az azt meghatározó törvényekről a következőkben részletesebben is szólok majd.

- Nem is tudom - válaszolta a nő. - Az az érzésem, hogy haza kellene mennem; épp annyi pénzem van, hogy ki tudjam fizetni az útiköltséget.

Egy messzi, eldugott városban lakott, olyan vidéken, amely híres volt a szegénységéről. Éppen ezért a tudatos elme (más néven intellektus) biztosan azt tanácsolta volna ennek az asszonynak, hogy maradjon New Yorkban, és vállaljon valami munkát, hogy pénzhez juthasson. Én mégis a következőt válaszoltam:

- Akkor menjen csak haza.

Egy megérzést sosem szabad semmibe venni. Mielőtt útjára engedtem, elmondtam még a következő megerősítést: Végtelen Szellem! Nyisd meg az utat számára a hatalmas bőség felé. Mostantól kezdve ellenállhatatlan erejű mágnesként vonzza magához mindazt, amit az Isteni Törvény neki szánt. Arra kértem a nőt, hogy maga is minél többször ismételje el ezt a megerősítést. Ezek után hazament. Néhány nap múlva, mikor éppen az egyik barátnőjét látogatta meg, összefutott családja egy régi ismerősével.

És láss csodát: ezen az ismerősön keresztül nemsokára több ezer dollár ütötte a markát. A szóban forgó hölgy azóta is gyakran mondja nekem, hogy "meséljem el mindenkinek egy asszony történetét, akinek nyolc dolláron és egy megérzésen kívül semmije sem volt".

A nekünk szánt ösvény mindig teli van kincsekkel; ezek azonban csakis a vágy, a hit, és a kiejtett szó varázserejének katalizátora által képesek megnyilvánulni, manifesztálódni. Jézus egyértelműen kimondta, hogy az első lépést az embernek kell megtennie.

"Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek." (Mt 7:7)

Másutt az Úr így nyilatkozik az emberről az Írásban: "kezeim munkáját csak bízzátok reám" (Ézs 45:11). A Végtelen Intelligencia, vagyis Isten tehát mindig, minden pillanatban kész, hogy teljesítse az ember apróbb vagy nagyobb kéréseit.

Minden kívánság - legyen kimondott vagy kimondatlan - egyben kérés is. Mégis sokszor elcsodálkozunk, ha óhajaink hirtelen valóra válnak.

Egyik évben például gyönyörű rózsabokrokat láttam a közeli virágárus kirakatában a húsvét előtti héten. Azt kívántam, bárcsak kapnék valakitől egyet, és egy pillanatra megjelent lelki szemeim előtt a kép, ahogyan átemelem a bokrot a bejárati ajtómon.

Eljött az ünnep, és vele együtt megérkezett az én rózsabokrom is. Mikor megköszöntem a barátnőmnek, aki küldte, nem győztem hangsúlyozni, hogy éppen ilyet szerettem volna.

- Micsoda? De hiszen én liliomot küldtem neked, nem rózsát! - válaszolta értetlenül.

Később kiderült, hogy a virágárus összecserélte a rendeléseket. Hogy miért? Egyszerű: mert én működésbe hoztam a törvényt, így egyszerűen meg kellett kapnom azt a rózsacsokrot.

Egyetlen dolog állhat csupán az ember és legmagasabb ideáljai,

legmerészebb vágyai közé: a kétség és a félelem. Tehát amint képessé válik "aggodalmaskodás nélkül kívánni", szívének minden vágya egy gombnyomásra teljesül.

A következő fejezetek egyikében részletesen kitérek majd ezen elv működésére, és arra is, hogyan kell a félelmet kitörölni a tudatból. Utóbbi ugyanis az ember egyetlen és egyben a legnagyobb ellensége. Félelem a nélkülözéstől, a kudarctól, a betegségtől, a veszteségtől, ami általánosságban egyfajta bizonytalanságérzés képében jelenik meg. Jézus azt mondta tanítványainak: "Mit féltek, óh kicsinyhitűek?" (Mt 8:26) Láthatjuk tehát, hogy félelmünket hitre kell váltanunk, hiszen az egyik a másik fordítottja; a félelem nem más, mint a jó helyett a gonoszba vetett hit.

Az élet játéka arról szól, hogy minél tisztábban lássuk a jót, és igyekezzünk kitörölni tudatunkból a gonosz összes megjelenését. Ehhez a tudatalattin keresztül vezet az út: ide kell minél mélyebben elültetnünk a jó képeit. Egy csodálatos és nagyon sikeres ember mesélte nekem, hogy ő az összes félelmét egy pillanat alatt törölte ki elméjéből egy nagybetűs, nyomtatott felirat hatására, amelyet egy szoba falán olvasott. Az állítás a következő volt: AGGÓDNI FELESLEGES; LEHET, HOGY AZ EGÉSZ MEG SEM FOG TÖRTÉNNI. Ezek a nagy hatású szavak kitörölhetetlenül beleivódtak a férfi tudatalattijába, aki ma azzal a szilárd meggyőződéssel éli az életét, hogy vele csakis jó dolgok történhetnek - és éppen ezért csakis jó dolgok történnek vele.

 Ami nagyon fontos: sosem szabad megfeledkeznünk róla, hogy bármit is mondunk, van egy néma fültanúnk: a tudatalattink.

Minden gondolat, minden szó lenyomatot hagy rajta, hogy aztán ezáltal a legapróbb részletig megvalósulhassanak. Olyasmi ez, mint amikor egy énekes hangját érzékeny lemezen rögzítik. Ilyenkor minden hang, miden hangszín megörökítésre kerül. Ha az előadó köhög vagy hezitál, a felvétel azt is rögzíti. Törjük hát szét tudatalattink régi, rossz lemezeit – a lemezeket, amelyeket nem szeretnénk megőrizni -, és vegyünk fel helyettük újakat, gyönyörűeket!

Ismételd el hangosan, erőteljesen és meggyőződéssel a következő mondatokat: "Ezennel kimondott szavam által darabokra zúzom, és megsemmisítem tudatalattim minden hamis lemezét. Saját hiábavaló képzelgéseimnek ezen szüleményei oda térnek vissza, ahonnan jöttek: a semmi szemétdombjára. Ezennel tökéletes felvételeket készítek helyettük a bennem lakozó Krisztus által: az egészség, a gazdagság, a szeretet és a tökéletes önkifejezés lemezeit." Ez tehát az élet játéka - ha szabályosan és tökéletesen játsszák.

(Balázs Rozália)