A boldogság képlete

Ha netán valaki tréfára gyanakodna, sietek biztosítani róla: a boldogság itt közölt képlete valódi, és bizony komoly, széleskörű (több kultúrában, több tízezer emberrel éveken keresztül végzett) lélektani tudományos kutatásokon és statisztikákon alapszik. [Martin Seligman: Autentikus életöröm, 74., 94. old.] Rögtön megjegyzem azt is, hogy koránt sem ez az egyetlen képlet a boldogságra. Bármilyen furcsának tűnik is, az amúgy többnyire tűnékenynek, véletlenszerűnek tartott boldogságot többen is megpróbálták már képletbe foglalni. 

Mielőtt a Seligman féle képlet ismertetésére térnék, néhány dolgot le kell írjak, hogy helyén (helyiértékén) lehesen kezelni a "képletet". A képlet kifejezés, noha Seligman valóban ezt a kifejezést használja, szerintem némileg félrevezető. A boldogság - mint alapvető emberi érzelem és elmeállapot - ugyanis nem írható le igazán matematikai eszközökkel. Értem én persze a jószándékot, a fogalomhasználat azt igyekszik alátámasztani, hogy a képlet megalapozása tudományos kutatásokkkal történt. Ez igaz is. No meg természetesen feltehetően működött a leegyszerüsítés, közérthetővé tevés szándéka is. Azonban érzelmeink alakításában jónéhány olyan tényező (bizonytalan és részben ismeretlen változó) vesz részt, amelyek nem algoritmizálhatóak. (Nem írható róluk pl. egy számítógépes program.) Ha már - egyébként a tudományos kutatás és a jobb megértés szempontjából szimpatikusan - strukturálni akarjuk a kutatási eredményeket, akkor a következő képletszerűen kinéző szabályt inkább heurisztikának (ökölszabálynak) kellene nevezni. A kifejezést használja az agykutatás és a döntéselmélet is, tehát olyan rokonterületek, amelyek nem esnek nagyon messze a pszichológiától.   

Következzenek tehát a vázlatos részletek:

A boldogság képlete: B=I+K+E 

B = a boldogság tartós szintje, I = az irányultság, beállítódás, K = a külső életkörülmények és E = ellenőrzés (az akaratlagos kontrollunk alatt álló tényezők).

I (Irányultság)

A boldogság tartós szintje (genetikai-, működésbeli határok)

A kutatások szerint van a boldogságnak egy tartós szintje, amely nem azonos az átmeneti, pillanatnyi boldogság, öröm szintjével. Ez utóbbi könnyen növelhető némi "technikai" segítséggel (ajándékkal, dícsérettel, csokoládéval, egy kellemes zuhanyozással, jó zenével stb.). 

A személyiségvonások, (érzelmi és tulajdonságbeli jellemzők) - mai ismereteink szerint - átlagban kb. 50%-ban genetikailag meghatározottak. Átlagban, mert vannak ezek közül, amelyek, úgy tűnik ennél nagyobb %-arányban (pl. testsúly, szexuális beállítottság), mások valamivel kisebb mértékben, (pl. optimizmus, félénkség). Ami a boldogságot és más pozitív érzelmeket illeti, ezek szintje, jellege - mai ismereteink szerint - kb. 50%-ban örökletes késztetés által meghatározott. Mindegyikünkben van tehát egyfajta belső "termosztát", (egy genetikailag beállított tartós alap boldogságszint) amelyhez a boldogságunk aktuális szintje állandóan visszatér. Legyen szó hatalmas lottónyereményről, vagy egy szerencsétlen, súlyos balesetről, egy idő (néhány hónap vagy év) múlva a "termosztát" többnyire visszaállít az alapszintre.

A tartós boldogság szintjének emelése ellen hat a jó dolgokhoz való gyors és elkerülhetlen hozzászokás. Ezt a tudományos kutatások épp úgy kimutatták, mint ahogy a napi tapasztalatunkból is ismerjük a jelenséget. Nincs az a jó dolog vagy esemény, (anyagi javak, eredmények, szerencse, kivételes életkörülmény) amit egy rövid idő után ne vennénk magától értetődőnek, és ne lenne belőle egyre többre szükségünk a boldogság szintjének fenntartásához. Így szokunk hozzá a rossz dolgokhoz is, tehát lefelé is igaz, amit a tartós boldogságszint változásáról írtam. Persze, azt is hangsúlyozni kell, hogy vannak olyan súlyú, minőségű rossz események (pl. súlyos szegénység, egy gyermek baleseti halála), amelyekhez nem tudunk hozzászokni.  

Ami azonban itt és most a lényeg: a külső körülmények, események, tényezők jelentős része csak viszonylag csekély mértékben és csupán időlegesen tudja (de tudja) az örökölt, egyedi - tartós - boldogságszintünket módosítani.

K (Körülmények)

Külső (élet)körülmények, tényezők

Akárhogy is - hál' istennek - van a külső tényezőknek, életkörülményeknek egy olyan köre, amelyek - ha csak időlegesen és korlátozottan is, de - érzékelhetően képesek a boldogságszintünket növelni. Ha szavaztatnék, a közvélekedés szerint ilyenekre lehetne e körben szavazni, mint: pénz, házasság, társasági élet, negatív érzelmek elkerülése, életkor, egészség, képzetség, klíma, vallás stb.

Az e körben végzett kutatások - több területen - azonban igen meglepő (no és persze vitatható) eredményeket hoztak. Nem akarok senkit fölöslegesen csigázni, így elárulom, hogy - legalább is M. Seligman és társai kutatásai szerint - az összes itt említett életkörülmény, külső tényező együttesen sem képes 8-15%-nál többet emelni a személyes boldogság, elégedettség tartós szintjén. Ráadásul nem egy (a boldogságra kimutatható, bár mérsékelt hatást gyakorló) tényező esetében nem sikerült megbízhatóan bizonyítani, hogy mi volt előbb, "a tyúk vagy a tojás". Így pl. a házasságnál - némi leegyszerüsítéssel - nem tudni, hogy a jó házasságban élő házasemberek boldogabbak, vagy a boldog emberek érzik magukat jobban a házasságban. Hasonló a helyzet a gazdag szociális-, társasági kapcsolatokkal is. (Ez nagyon szimpatikus beismerés a kutatók részéről!)  

E (Ellenőrzés)  

Ellenőrzésünk alatt álló változók 

Ami - végre - mindenképpen jó hír, hogy a kutatások szerint az ellenőrzésünk, akaratlagos irányításunk alatt állnak olyan változók, amelyeket befolyásolva tartósan növelhetjük az élettel való elégedettségünk, pozitív érzelmeink szintjét, 3 területre (a múltra, a jelenre, és a jövőre) vonatkozóan. Boldogságunk, szubjetív jóllétünk növelése tehát a kezünkben van. Ezek a változók, feltételek irányításunk alatt állnak, mert érzelmeinket igen jelentős részben gondolataink, cselekedeteink határozzák meg. (Szemben a freudizmus, a behaviorizmus és a kognitív nézetek szélsőségeivel, sem a gondolataink az érzelmeinket, sem az érzelmeink a gondolatainkat nem határozzák meg kizárólagosan, hanem együtt és egyszerre hatnak.) Vannak tehát olyan feltételek, amelyek között a gondolkodásunk, a cselekedeteink és az értelmezésünk képes hatást gyakorolni az érzelmeinkre. Persze, csak hatást gyakorolni, és nem mindenestől meghatározni! Mindennapi használatra azért: nagyjából olyan múltunk, jelenünk és jövőnk lehet, amilyet gondolunk. A tények persze nem változnak, de azt már alapvetően mi választhatjuk meg, hogy ezekről a tényekről mit és hogyan gondolunk, milyen módon, milyen fogalmakat (képeket, metaforákat) használva értelmezzük (interpretáljuk) ezeket. Legtöbben ismerik a két kisfiúról szóló régi viccet, akik lócitromot kaptak ajándékba. Közülük az optimista minden bizonnyal sokkal jobban járt... ("Kaptam egy lovacskát, csak elszaladt" - szól az ő interpretációja.)

Persze, a pesszimista erre - még - azt mondja: a tény az tény marad. Azonban az optimizmus, az optimista gondolkodás, értelmezés (illetve a boldogság) is tanulható!

forrás: www.boldogsag-ok.blog.hu