Spirituális krízis (3. rész)

Az okok nyomában

Spirituális krízis: szokatlan, gyakran elmebetegségnek tűnő tudatállapot változással járó belső fejlődési válság, melynél kizárható a fizikai betegség, és a valódi elmebaj. Kiváltó okaként megtalálható a spirituális út nehézségeiből fakadó összetett szellemi és érzelmi probléma. Kezelése csak a hagyományos pszichiátriai módszerekkel nem megoldható, azokat ki kell egészíteni speciális, a személy számára is elfogadható intenzív és támogatott belső fejlődéssel, transzperszonális pszichoterápiával.

Előző írásunkban bemutattuk a spirituális krízis jelenségét és részletesebb leírását. Itt az ideje, hogy feltárjuk azokat a nehézségeket, melyek hozzájárulhatnak a spirituális krízis kialakulásához.

Közelítsük meg először a jelenséget a hagyományos szellemi út felől. Hogyan jutott el régen egy személy ahhoz a lehetőséghez, hogy spirituális gyakorlatokat folytasson? Személyesen kellett választania a világi élet helyett a szellemi ösvényt, elköteleződnie mellette a nyilvánosság előtt is. Mielőtt azonban beavatást kapott volna, évekig tartó felkészülésen kellett keresztülmennie, melynek része volt a fizikai, az érzelmi és az erkölcsi megtisztulás egyaránt. Eközben próbatételeket is ki kellett állnia, melyekre mindig felkészítették, de személyes képességein, szorgalmán, lelki erején múlott, megállta-e a próbát. Mindehhez személyes segítséget kapott vezetőjétől, mesterétől, aki felelősséget vállalt tanítványa megfelelő támogatásáért. Ez után következhetett a szerzetesrendbe való belépés, vagy a tanítvánnyá válásban a szellemi tanítások átadása: a szellemi gyakorlatokkal való közvetlen munka.

Meglepően egybevágnak a keresztyén és a keleti utak szabályai a felkészítéssel kapcsolatban. Az ok az arra nem alkalmas személyek kiszűrése, vagyis személyük védelme a túlzott terheléstől, ill. biztosítani a szellemi hagyományok tiszta átadásának vonalát. Az eredménye pedig az volt, hogy sokan elhagyták a mestert vagy a kolostort, mielőtt igazából tanítást kaptak volna.

Ma a spirituális tanításokat kevés helyen kötik alapos munkához, szinte csak formális a legtöbb felkésztés. A mestereknek a világi életben élő, abból csak pár órára kiszakadó tanítványokkal van dolguk. Kérdéses sokszor az is, vajon a „mester” név megilleti-e azokat az embereket, akik alapos megismerés nélkül, esetleg pénzért adnak beavatást, a tanítványért vállalt személyes felelősséget gyakran szinte teljesen elutasítják? Lehet, hogy nem a bírvágy, vagy öntetszelgés az oka ennek, hanem csak egyszerűen az, hogy tömegek szeretnék megismerni a tanításokat. Nehéz megvonni a határokat, mit lehet így tanítani, vagy milyen ellenszolgáltatást lehet kérni.

Ennél is bonyolultabb helyzetet teremt az, hogy bárki önmagát „beavathatja” könyvek vásárlásával, előadások látogatásával, és a szellemi gyakorlatok vezető nélküli végzésével. Mindezek következtében sokan és nagyon sokat tudnak a legkülönbözőbb misztikus, mágikus, spirituális tanokról: a fejükben. Ritkán van mögötte megérlelt tapasztalat, és felnőtt, érett személyiség.

Sokaknak nem nyilvánvaló, hogy a beavatás és a szellemi gyakorlás milyen erős lelki terheket is ró a tanítványra. Ennek van érzelmi oldala is, melyet a "mindennapi” személyiségnek kell feldolgoznia, ami pedig lelki mechanizmusaink függvénye. Így megtörténhet, hogy előkerülnek feldolgozatlan traumáink, vagy éretlen személyiségvonásaink. Ezek általában taposó aknaként működnek: váratlanul robbannak fel. Jelentősen megnövekedhet a feszültség, ami ahhoz hasonlítható, mint amikor egy száz éves faházra betonozott emeletet akarunk ráépíteni.

A hagyományos utak nem ismerik a felkészületlen tanítványt. Ráadásul a modern, elidegenedett világban élő személyiség struktúrája jelentősen különbözik a tradicionális társadalmakban élőkétől. Ezeket a különbségeket figyelembe kell vennünk, ha szellemi úton szeretnénk járni, és önmagunkért felelősséget vállalva meg kell keresnünk azokat a helyzeteket, ahol aktivan növelhetjük teherbírásunkat, alakíthatjuk személyiségünket, melyhez az egyik leghatékonyabb lehetőség olyan pszichoterápia, ahol tudatosan felkészülhetünk minderre.