Akkor mondhatja magát valaki spirituálisnak, ha értékrendjében első helyen az alázat áll, és nem képzeli magát mindenhatónak, mindenki felett állónak. Tiszteli emberársait, tudja, mi a becsület és hiszi, hogy egyetlen tette sem marad következmény nélkül. Vállalja a felelősséget a gondolataiért, a cselekedeteiért és mivel egységben gondolkodik, képes a nagyobb közösség szempontjai szerint ténykedni.
A spirituális ember igyekszik szeretettel teli viszonyt ápolni a szüleivel, nem tart haragot a rokonaival, megpróbál kijönni a kollégáival, megbocsát embertársainak. Nem játssza a mártírt, nem ostorozza magát a hibáiért és ha teheti, összekapcsolja a hivatását a kenyérkereső munkájával, mert ettől érzi hasznosnak magát.
Sokan azt hiszik, hogy a spirituális emberek szentek. Ez tévedés, mert aki a szellemi és a lelki fejlődés útjára lépett, az a földi életet nem becsmérli, csak más értékek szerint éli. Nem magasztalja fel a szegénységet és nem mondja azt, hogy a gazdagság bűn. Viszont, ha kell, megvédi az érdekeit, de nem él vissza a hatalmával és a tudásával. Törődik az egészségével, odafigyel a táplálkozására, megfontolja, hogy mit néz a tévében, vagy minőségi, magasabb színvonalú újságokat, könyveket olvas. Beszédtémája nem a pletyka vagy mások rosszindulatú kibeszélése. A megjelenése pedig rendszerint szolid, ápolt, tiszta, mert a vonzereje nem a kirívó ruhákban, vagy a tökéletes formában, hanem a kisugárzásban rejlik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése